IBM: sokezres elbocsátás
A magyarországi érdekeltségekkel is bíró amerikai IBM számítástechnikai óriás világszerte összesen 8 ezer alkalmazottjától válik meg - adta hírül a The Wall Street Journal. A társaság az értesülések szerint még ebben a negyedévben végrehajtja az elbocsátásokat, mivel a technológiai világpiac nehézségei egyre kedvezőtlenebb hatást mutatnak. A karcsúsítás nem általános lesz, vagyis várhatóan csak néhány kiszemelt egységet szüntetnek meg, de azokat teljesen leépítik, ezek között nincs magyarországi érdekeltség.
Az IBM sokáig jól állta a sarat a világpiaci recesszió közepette, a nagy cégek informatikai beruházásainak sorozatos elmaradását viszont már az utolsó negyedévben megérezte. Áprilisban a legnagyobb negyedéven belüli nyereségcsökkenést jelentette be azóta, hogy 1993-ban a sorozatos veszteségek után növekedési pályára állt. Sam Palmisano, a nemrég kinevezett új elnök korábban már utalt rá, hogy a 2002-2003-as kilátások nem jók, és a cég ezért visszafoghatja termelésének egy részét. Az elmúlt napokban az elemzők egyre inkább számítottak arra, hogy az IBM jelentősebb költségcsökkentő intézkedéseket jelent be. A mostani lépés nem érinti azt a korábbi döntést, mely a japán Hitachival közös vállalatba helyezi át a cég merevlemezgyártó egységeinél dolgozó 17 ezer alkalmazottat.
VG-összefoglaló


