BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Leépítéssel debütált az új HP

Minimum 2,5 milliárd dollárra tehető az a költségmegtakarítás, amit a közel 19 milliárd dolláros fúzió eredményez a Hewlett Packard és a Compaq egyesüléséből létrejött új társaságnak.

Ezen felül további milliárdokat spórolhat meg az iparág eddigi legnagyobb méretű összeolvadásával újjászülető HP a beszerzésben és egyéb területeken még fennálló párhuzamosság megszüntetésével is - hangsúlyozta a csúcsvezetés a cég debütálása alkalmával.

Az óriáscég vezérigazgatója, Carly Fiorina bejelentette továbbá, hogy az üzleti eredményektől függően a következő kilenc hónapban várhatóan 15 ezer főt bocsát el a cég. A fúziótól a cégvezetés egyebek mellett a PC-k, a nyomtatók, a nagyvállalati tárolórendszerek piacán vár világelsőséget.

Itthon kedden hagyta jóvá a hazai leányvállalatok összeolvadását a Gazdasági Versenyhivatal - tudtuk meg Beck Györgytől, a HP Magyarország új ügyvezető igazgatójától.

Ezt a döntést fokozatosan hajtják végre és nagyon körültekintően járnak el. Feltehető azonban, hogy az iparág talpra állása után ismét szükségük lesz bizonyos munkatársakra, ám erre vonatkozóan nem közöltek részleteket.

Elmondta továbbá, hogy itthon még létezik önálló jogi személyként a Compaq Magyarország Kft. is, de tulajdonosként már a HP van bejegyezve. Nálunk keddtől azonban már minden piaci fellépés közös lesz. Megtudtuk továbbá, hogy a lapunk által ismertetett cégvezetői kör keddtől további két fővel bővült. Az új HP Magyarország pénzügyi igazgatója Papp Klára lesz, aki korábban is a Hewlett-Packardnál dolgozott, míg a humánerőrészleget a Compaqtól átigazoló Szilágyi Géza irányítja majd. (SGy)

Munkatársunktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.