BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mégis folytatja építkezését a Citadella 4U Kft.

A műemlékvédelmi hatóság továbbra sem tartja elfogadhatónak azt, hogy a Citadella vagyonkezelője, a Citadella 4U Vagyonkezelő Kft. folytatja a néhány hete megkezdett építkezést. Ugyan nem vitatható, hogy turisztikai szempontból szükség van mosdóblokkra, ám a tervezett vendéglátóterasz egyérteműen károsítja a műemléket - nyilatkozta Bende Csaba, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal osztályvezetője.

Bár a cég ügyvezetője, Veres István elismeri, hibát követtek el azzal, hogy az építési engedély megkérése előtt elindították a munkát, ám erre az idő szorítása miatt volt szükség. Ugyanis már évek óta az érezhetően élénkülő turista- és kirándulóforgalom miatt érzik egy ilyen létesítmény hiányát.

Bende Csaba ugyan elfogadja a vendégfogadás kikény-szerítette fejlesztést, ám úgy véli, még ez sem ok az előírások megszegésére. A cég ugyanis több szabálytalanságot is elkövetett. Egyrészt az építéshez szükséges hatósági engedélyeket nem kérték meg, építési engedély nélkül kezdték meg a munkákat, másrészt több ponton is sérültek a műemlékvédelmi szempontok. Másrészt - s ezt már a Budapesti Történeti Múzeum régésze, Maráz Borbála mondta el - a terület régészetileg védett, így a munkák megkezdése előtt szükség lett volna a terület ilyen szempontú feltárására. Bár tény, hogy a felső földrétegben nem, ám alatta voltak kelta kori régészeti emlékek.

A Citadella Kft. megfellebbezte az elsőfokú hatóság döntését, mivel a cég vezetése a határozat több pontjával nem ért egyet. A fellebbezésben azzal indokolják lépésüket, hogy az eredeti fejlesztési terv az adott helyen mélygarázs és szabadtéri eseménycentrum építését tartalmazza. (LI)

Munkatársunktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.