BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ökocentrum a Tisza-tónál

A Magyar Turizmus Rt. mintegy 500 millió forintos beruházással ökocentrum megépítését tervezi a Tisza-tónál, amelytől e térség turistaforgalmának fellendülését reméli. E beruházás jellegében hasonló lesz az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkhoz.

A Poroszlóhoz közeli, mintegy kilenchektáros területen bemutatnák a Tisza-tó növény- és állatvilágát, valamint a térség kulturális hagyományait. Emellett - mint Molnár Anita, a Tisza-tavi Regionális Turisztikai Programiroda marketingigazgatója elmondta - az attrakció egyik látványossága lesz az óriás akvárium, ahol a tó állatvilágát lehet megtekinteni, épül egy háromdimenziós mozi is, elsősorban szintén az állat- és növényvilág bemutatására.

Az ökocentrumban lesz Tourinform-iroda is, s persze helyet kapnak a hagyományos szórakozás helyszínei is, így egyebek mellett a vásártér, a kézművesmesterségeket bemutató helyszínek, a lovasközpont, éttermek, kávézók, ajándéktárgyboltok. Az ökocentrumban kialakítanak egy konferencia- és egy környezeti nevelést szolgáló oktatási központot is. Szálláshelyet viszont nem terveznek, mert a beruházó szerint a környéken van elegendő, megfelelő színvonalú szálláshely.

Az ökocentrumhoz szükséges 500 millió forintos állami támogatás már rendelkezésre áll, várhatóan augusztusban indul az építkezés. A nyitás 2003 augusztusában várható. Üzleti terv még nem készült, ám az igazgató szerint egy ilyen turisztikai látványosság fenntartásához az első néhány évben biztosan, esetleg később is, állami támogatásra lesz szükség. Bár döntés még nincs, az elképzelések szerint az ökocentrum üzemeltetésére közhasznú társaságot hoznak létre. (LI)

Munkatársunktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.