BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

VG-konferencia a hazai e-törvényekről

Míg 2000-ben a magyarországi fogyasztói elektronikus kereskedelem forgalma 1,5 milliárd forint volt, tavaly ez az érték már elérte a 2,2 milliárdot, az internetes boltok pedig akár 100 százalékos bővüléssel is számolnak az idén - mondta Szekfű Balázs, a Carnation Internet Consulting Rt. elnöke a Világgazdaság által szervezett, E-törvények élesben című konferencián. A szakember rámutatott, hogy az elektronikus kiskereskedelemben becslések szerint 150-200 magyar bolt vesz részt, de a forgalom 80 százalékát húsznál kevesebb virtuális üzlet adja.

A bevételek 35-40 százaléka a CD-k és DVD-k, műszaki cikkek, 30-35 százaléka a számítástechnikai eszközök, 13 százaléka az élelmiszerek, 10 százaléka pedig a könyvek értékesítéséből származik. A vállalatközi e-kereskedelem méretére vonatkozó pontosabb adat nem ismert, már az is kérdéses, hogy milyen üzleti tevékenységek tartoznak ebbe a körbe - emelte ki.

Erényi István, a Miniszterelnöki Hivatal informatikai kormánybiztosságának főosztályvezetője elmondta, a magyar elektronikus kereskedelmi törvény átvette az európai uniós irányelveket, de nem töltötte ki azokat a részeket, amelyek az irányelvekben nem szerepelnek. Szerinte bár Magyarország jól áll az informatikai ipar fejlettsége és az oktatás terén, a szolgáltatások lassan fejlődnek, drága a távközlés használata, nagyon kevés az otthonról internetezők száma és a színvonalas magyar nyelvű tartalom a világhálón, emellett még mindig nagy a bizonytalanság a virtuális világgal szemben. (TZ)

Munkatársunktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.