Magyarországon elsőként 2000-ben keltek el nagyobb számban a digitális fényképezőgépek, s az eladási szint évről évre megduplázódik. A hazai képkidolgozásban közreműködő vállalkozások számára ez főként a nagy intézményi felhasználók megrendeléseinek mérséklődésében érződik. A nagy cégek, a Matáv, Mol, a minisztériumok és a biztosítók - az archiválás egyszerűsége miatt - már átálltak a digitális fotózásra - tájékoztatta lapunkat Képesné Oláh Edit, a Fotex 2000 ügyvezető igazgatója.
A Photo Porst hálózatát üzemeltető Főfotó Kft. laborigazgatója, Biernaczky Miklós tapasztalatai szerint a digitális képek mintegy 80 százalékát számítógépen archiválják, a többit házilag nyomtatják, és csak 5-10 százalékot dolgoztatnak ki a szakcégeknél. A Fotex és a Photo Porst üzleteiben ma már felkészültek a digitális adathordozókról hagyományos papírképek készítésére is. Az analóg eljárásnak azonban még jó két évtizedes jövője van a szakértők szerint.
A magyar fotópiacra nemcsak a fogyasztói szokások és a technológia változása van hatással, hanem a nem szakmai versenytársak megjelenése is. Nyugati mintára a három nagy háztartás-vegyipari hálózat, az Azúr, a DM és a Rossmann - alvállalkozókra építve - egyaránt vállal hívást-nagyítást, mégpedig a szakmai cégekhez képest dömpingáron.
A képenkénti 8-10 forintos nagyítási ár azonban a szakma szerint még az önköltségi árnál is alacsonyabb. Ezek a cégek azonban inkább lenyelik ezt a fajta veszteséget, a fotóbegyűjtő önkiszolgáló pultot olyan helyre telepítik, hogy a vevőnek végig kelljen mennie az egész üzleten, s közben hátha vásárol ezt-azt. Értesüléseink szerint nemcsak az árak, hanem a szolgáltatás minősége között is nagy különbségek vannak, s az említett vállalatoknál nem tagadják, hogy az olcsó képek a legolcsóbb papírokra készülnek, amelyek színei kevésbé élénkek, és kevésbé kontrasztos a kép.
Demeter Kálmán
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.