Szervizcégek nélkül az ABB Kft.
Az elmúlt három negyedévben most másodszor volt veszteséges Európa legnagyobb mérnöki társasága, az Asea Brown Boveri (ABB), miután most merültek fel az év elején szükségessé vált, 12 ezer fős elbocsátás költségei. Az ABB - a világ vezető iparirobot-gyártója - részvényeinek árfolyama a legnagyobb egy éven belüli eséssel reagált a hírre.
A csoport nettó 13 millió dolláros veszteséget szenvedett el, míg egy évvel ezelőtt még 128 millió dolláros profitja volt - közölte Jörgen Centerman vezérigazgató. A vagyon újraértékelése és a leépítés 185 millió dollárjába került az ABB-nek az első fél évben. Centerman azóta igyekszik visszaszerezni cége iránt a befektetők bizalmát, amióta az USA-ban azbeszttel történt környezetszennyezés miatt perek indultak az ottani leányvállalat ellen. Bár az azbesztügy lezárulóban van, az a miatti többletkiadások is hozzájárultak, hogy fennállása óta először tavaly veszteséges volt. Rendelésállománya azonban kilábalást ígér.
Az első félévinél több rendelést remél a magyarországi érdekeltségeket összefogó ABB Kft. is, amely az év első felében a vártnál kevesebb munkához jutott részben potenciális megbízói választások miatti kivárásai, részben az üzleti élet nyári lelassulása következtében. Csökkentette a bevételeket az is, hogy még csak részben folyt be néhány, az első fél évben elvégzett munka ellenértéke - tájékoztatta lapunknak Hegedűs A. Péter elnök-vezérigazgató, aki az ABB ipari divízióját is vezeti Hónig Péter távozása óta.
A kft. szeptemberre, októberre vár újabb megrendeléseket, amelyek révén éves szinten nyereségre számít. A hazai ABB-csoport éves árbevétele évek óta 10-15 százalékkal nő, százmillió dollár körüli, ennél pontosabb adatot azonban a vezető nem közölt.
A kft. egyik idei jelentős megbízása a Dunamenti Erőmű kéntelenítőjével kapcsolatos munkája, de vár automatizálási, alállomás-építési megrendeléseket is. Anyacége két éve elhatározott profilmódosításához igazodva a mérnöki és a szoftvermunkákra összpontosít, s megválik az ettől idegen tevékenységeitől. Az év elején összevont szervizcégeiből kettőt (a fertőszentmiklósi és a tiszaújvárosi) már februárban eladott, s tárgyal a dunaújvárosi leválasztásáról is. Ez utóbbira egyébként cége számára igényt is tart a Dunaferr elnök-vezérigazgatója.


