Új Airbus-összeszerelő üzem
VG-összeállítás
Jacques Chirac francia köztársasági elnök a dél-franciaországi Toulouse melletti Blagnacban hivatalosan megnyitotta annak az összeszerelő üzemnek az építését, amelyben az Airbus A380 repülőgépek készülnek majd. Az A380-as jelképe lehet annak, mire képes Európa, ha összefog - jelentette ki Chirac a reménybeli üzemcsarnok betonpillérei között. Az üzemben kilencezren dolgoznak majd. Az 555 férőhelyes repülőgép első példányait a tervek szerint 2005 végén vagy 2006 tavaszán adják át a forgalomnak. Egyelőre 97 gépre van biztos megrendelés (nyolc a Fedextől), de az Airbus elnök-vezérigazgatója, Noel Forgeard elmondta, hogy 2019 végére mintegy 750 óriásgépet szeretnének eladni. Az európai repülőgépgyár ezzel a géppel, tervei szerint, megtöri az amerikai Boeing-747-es típus harmincéves egyeduralmát a nagy repülőgépek piacán. Az Airbus egyébként tudatosan időzítette nyárra az új üzem építésének hivatalos kezdetét. Jövő héten lesz ugyanis az angliai Farnborough városában a kétévente megrendezendő nemzetközi légi show, amelyen hagyományosan "összecsap" a két vetélytárs, az Airbus és az amerikai Boeing. Az európai nagyágyú mellett több közepes és kisebb tőkeerejű gyártó és fejlesztő lesz jelen. Az előzetes hírek szerint az A380-as szuperjumbo pilótafülkéjének másolatát biztosan kiállítják, és a Boeing is elviszi legújabb 737-esének prototípusait.
Hét százalékkal, 779 millió dollárra csökkent az amerikai Boeing repülőgépgyártó vállalat negyedévi nyeresége. A romlást a rendelések csökkenésének számlájára írja a Boeing, melynek keddi közlése szerint az egyszeri tételek nélkül a nyereség 751 millió lett csupán. A részvényenkénti 92 centes profit ennek ellenére messze meghaladja az elemzői várakozásokat, melyekben a legmagasabb lehetséges nyereségként 85 cent szerepelt. A Boeing bevételei is csökkentek: az egy évvel korábbi bő 15,5 milliárd dollárról 13,9 milliárd alá. Ez gyakorlatilag a polgári repülőgépek eladásában jelentkező visszaesésnek tulajdonítható.