BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Huszonhat új cég a toplistán

Közel 18 milliárd forintos nettó árbevételt kellett elérniük tavaly a vállalatoknak ahhoz, hogy bekerüljenek a Figyelő top 200-as listájába, mely a legnagyobb hazai vállalkozások adatait közli. A kiadványt bemutató tájékoztatón elhangzott, hogy a listán szereplő kétszáz cég termeli a magyar GDP negyven százalékát, s az összes hazai export közel kétharmada ehhez a körhöz köthető. Huszonhétről harmincnégyre emelkedett a százmilliárd forint árbevételt meghaladó vállalatok száma.

A kétszáz legnagyobb bevételt elérő magyarországi vállalkozás átlagos árbevétele hatvanhatmilliárd forint, egy évvel korábban ez az összeg még csak ötvenhárom milliárd volt. A bűvös százmilliárdos határt a múlt év folyamán 34 vállalat lépte át. 2001-ben ezen cégeknél dolgozott a magánvállalkozásoknál dolgozók több mint egyötöde. Ez közel húszezer fővel több a 2000-es dolgozói létszámnál. A kétszázak egy év alatt tizenhat százalékkal növelték saját vagyonukat, amely így a múlt év végére meghaladja az 5000 milliárd forintot.

Ezen társaságok árbevételének emelkedése egyre erőteljesebben gyorsuló tempót mutat. Tavaly ez a mutató még huszonöt százalékos volt, miközben az átlagos magyar vállalkozások bevételnövekedése csupán tizenkilenc százalékot tett ki.

A kétszázak kivitele 4900 milliárd forint, az országos áruexport hatvanhárom százalékát e cégek képviselik. Az adózott eredményük az előző esztendőhöz képest tizenhat százalékkal csökkent, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a Mol nyereségi mutatója romlott.

A nettó árbevételi rangsort tavalyhoz hasonlóan a magyar olajtársaság vezeti, s a "dobogós helyeken" sem történt változás a korábbi évhez képest, az Audi

és Philips szintén a második, illetve harmadik helyen végzett, de árbevételük visszaesett. A Flextronics nagyot lépett előre, a nyolcadikról a negyedik helyre, s jelentősen javított helyezésén a Wallis-csoport, mely a 102.-ről a harmincadikra ugrott. A lista azt mutatja, hogy az előző kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően a kis- és középvállalkozások szerepe erősödött. (HÉ)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.