Veszteséges, de optimista a TUI
Hapag-Lloyd Express néven saját szuperolcsó légitársaságot létesít az állami iparvállalatból mára Európa legnagyobb turisztikai cégévé lett TUI AG. A veszteséges első fél év ellenére a cégvezetés optimista, Magyarországon is terjeszkedéssel számol.
Mélyen veszteségessé tette a TUI turisztikai óriás első fél évét az idegenforgalom általános gyengélkedése, valamint a csődöt jelentett Babcock Borsigban lévő 8,9 százalékos részesedésének leírása. Az állami tulajdonú iparvállalatból egy évtized alatt a kontinens legnagyobb turisztikai szolgáltatójává fejlődött TUI vezetése mindazonáltal optimistán tekint a jövőbe. Bár a féléves forgalom 9,27 milliárd euró volt, amely tavalyhoz képest 14,9 százalékos mérséklődést mutat, a 100 millió euró feletti nyereség pedig 100 milliónál is nagyobb veszteségbe csapott át az idén, és a nyári foglalások a korábban tervezett 6 helyett 6,4 százalékkal maradnak el az elmúlt év eredményeitől, a vállalat már így is túljutott a mélyponton - állapította meg Michael Frenzel vezérigazgató a Reutersnek adott nyilatkozatában.
A negyedéves adatok nagyjából igazodtak az elemzői várakozásokhoz, az összforgalom ötven százalékát kitevő turisztikai részleg eredményromlása mellett a tavalyinál rosszabb időszakot zárt a Hapag-Lloyd AG-vel fémjelzett logisztikai részleg és az energetikai egységek is. A mérleg "piros számaihoz" a Babcock Borsig értékcsökkenéséből adódó 80 millió eurós veszteség is hozzájárult.
A turizmus lendületének megtorpanását főleg a német gazdaság gyengélkedése, a szeptember 11-i amerikai terrortámadás és a 14 német turista halálát okozó tunéziai mészárlás nyomán tapasztalható tartózkodás magyarázza. A hosszú távú kilátások ezzel együtt kecsegtetőek az ágazatban, így a TUI még az idén megkezdi az úgynevezett szuperolcsó légitársaságával a repülést. A 100 millió eurós befektetéssel, nyolc Boeing géppel főbb európai célpontokra induló Hapag-Lloyd Express nevű járatok a tervek szerint már 2004-től nyereséget termelnének. A tervek szerint a hagyományos légiszolgáltatók évi hétszázalékos növekedését jelentősen meghaladó mértékben, 2005-ig évi 23 százalékkal bővül majd a szuperolcsó szolgáltatók piaca. Ennek megfelelően a jelenlegi flottát dinamikusan tovább tervezik bővíteni.
A saját számítása szerint az európai idegenforgalmi piac 90 szalékát lefedi a TUI AG akvizíciók és stratégiai partnerségek révén. TUI UK néven érdekeltségébe tartozik a korábbi brit Thomson Travel Group, valamint TUI Nordic néven az északi egykori Fritidsresor Group. Stratégiájának jegyében a konglomerátum tevékenysége lefedi a vertikum minden elemét: saját hotelei és repülői (Britannia légitársaság) révén maga szervezi az utakat, tizenöt országra kiterjedő irodahálózatában pedig értékesíti is azokat.
Magyarországon a terveik szerint 3-5 éven belül a piac egyik vezető utazásszervezőjévé kívánnak válni, aminek első lépése, hogy az idén mintegy tízezer turista utazását kívánják megszervezni - nyilatkozott a nyári szezon közepén lapunknak Radics Lajos, a TUI csoporthoz tartozó Touropa Magyarország Kft. értékesítési vezetője. Jelenleg - hasonlóan a más országokban szokásoshoz - az értékesítést viszonteladókon, képviseleti irodákon keresztül végzik, ennek jegyében kötöttek megállapodást a jelentős országos hálózattal bíró Eurotoursszal.