Bíznak üzleti partnereikben a nagy cégek
A nagy európai magánvállalatok mintegy harmada nem állna el az új piacokra irányuló befektetési szándékától, ha egy háttérellenőrzés során kiderülne, hogy gondok vannak a potenciális üzleti partnerrel, illetve az ottani üzleti környezettel - fogalmaz a D&T ezer vezető vállalat bevonásával elkészített elemzése. A tanácsadó cég tapasztalatai szerint viszont a potenciális üzleti partnernél későbbiekben észlelt pénzmosás vagy a szervezett bűnözéssel meglévő kapcsolat a beruhá-
zók kilencven százalékát riasztaná el.
Húsz százalékukat ugyanakkor a jövendőbeli üzlettárs vesztegetési, illetve korrupciós ügyekben való érintettségéről szóló információk nem tántorítják el. Mindez azt jelzi, hogy a cégek hajlandóak komolyabb kockázatot vállalni, abban a hiszemben, hogy a következmények kézben tartásával, illetve a jogellenesség megszüntetésével a befektetés sikerre vihető.
A tanácsadó vállalat hasonló felmérést először három évvel ezelőtt végzett. Az akkori adatok tükrében megállapítható, hogy a cégek negyede változatlanul nem végez a befektetést megelőzően vizsgálatot a célországban lévő üzlettárs szervezett bűnözéssel való kapcsolatát és politikai elkötelezettségét illetően.
Annál is inkább meglepő ez, hiszen a vállalatok jelentős része olyan országokba fektet be, ahol a bűnözés és a korrupció általánosan elterjedt - fogalmaz az elemzésben a D&T vezető cégtársa, Seres Béla. A felmérés arra is rámutat, hogy sok vállalat egyrészt nem tartja jelentősnek a bűnözésből eredő kockázatokat, másrészt nincs elképzelése arról, miként lehetne egy ilyen tárgyú ellenőrzést hatékonyan lefolytatni. A szakértő szerint ugyanakkor magyarázza az efféle vizsgálódások viszonylagosan alacsony számát, hogy éppen az érintett országok jogrendszereiben meglehetősen nehézkes ilyen ellenőrzéseket lebonyolítani.
A korábbi évek adatait figyelembe véve a tanácsadó cég most közzétett tanulmánya ugyanakkor kedvező fejleményként említi, hogy míg 1999-ben a megkérdezettek háromnegyedének nem állt szándékában külföldön közvetlenül beruházni, az idei felmérés eredményei szerint e vállalkozások 85 százalékának most már van ilyen irányú terve.


