BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Módosul a munka törvénykönyve

Még ebben az évben módosulni fog a munka törvénykönyve (Mtk.) amiatt, hogy az uniós jogharmonizáció keretében át kell vennünk néhány irányelvet. A részmunkaidős foglalkoztatás - mely nagyrészt a gyermekeket nevelő nőket érinti - elterjesztése érdekében a kapcsolódó közterhek mérséklése is indokolt lenne. Ezért ebben a kérdésben nemcsak az Mtk.-n, hanem a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényen is változtatni kell, sőt a foglalkoztatási törvény is módosításra szorul, hogy minél inkább elterjedhessen ez a forma - mondta Kiss Péter foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter.

Sok a visszaélés a határozott ideig tartó munkavégzéssel kapcsolatban, ezért az Mtk.-ban ki kell mondani, hogy határozott időre csak akkor lehet munkaviszonyt létesíteni, ha ezt valamely objektív jogos érdek indokolttá teszi. Pontosítani kell továbbá a határozott időre szóló munkaszerződés meghosszabbítására vonatkozó rendelkezéseket, kiszűrve azt a gyakorlatot, mely alapján egyes munkavállalókat többször egymás után megkötött határozott ideig tartó munkaszerződéssel foglalkoztatnak. Ezzel ugyanis a munkavállalók foglalkoztatása bizonytalanabbá válik.

Szintén az Mtk. módosításával szorítaná vissza a munkaügyi tárca azt a széles körben elterjedt gyakorlatot, hogy számos munkáltató álcázott munkaviszonyban, de a munkaszerződés elemeit megvalósítva foglalkoztatja dolgozóit. Ennek oka, hogy akit nem az Mtk. szerinti jogviszonyban alkalmaznak, arra nem vonatkoznak a védelmi szabályok - például a szabadság, illetve a pihenőidő kiadása. A jelenlegi szabályozás szerint a szerződő feleknek csak a munkakörben, a munkavégzés helyében és a munkabérben kell megállapodniuk, azonban ebből nem következik a jogviszony tárgya, illetve tartalma. Ezen változtatna a munkaügyi minisztérium, amelynek álláspontja szerint a jövőben a jogviszony tartalmát is meg kell határozni.

Az év végén születik döntés arról, hogy a 2003. január 1-jén életbe lépő módosítás kapcsán az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) elrendel-e fokozott ellenőrzést az előírások céljainak gyakorlati megvalósulásának vizsgálata céljából. Zara Andrea főosztályvezető elmondta: az OMMF szúrópróbaszerűen, rendszeresen ellenőrzéseket hajt végre, amelyek során komplex módon ellenőrzik a munkaköri körülményeket, beleértve a munkaszerződéseket, a munkaidő-pihenőidő szabályozását és a munkaidő-nyilvántartást. Az OMMF 50 ezer és hárommillió forint közötti bírságot szabhat ki szabálytalanság esetén, de nagyobb összegű büntetésre is sor kerülhet. Az ellenőrzések hatékonyságának növelése érdekében a főfelügyelőség alkalmanként utóellenőrzést is tart azoknál a vállalkozásoknál, amelyeknél korábban súlyos jogsértéseket tapasztaltak. (NIG-TTE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.