Kettős jubileumot ünnepel az idén a Béres Rt. Harminc év telt el azóta, hogy idősebb Béres József megalkotta a nyomelemeket komplex formában tartalmazó cseppeket, a fiatalabbik Béres József pedig az idén tölti be ötvenedik életévét. Az általános élettan és agrobiológia doktorának fia, a kémiai tudományok kandidátusa az elméleti kutatást cserélte föl a cég elnöki székére. S amíg az édesapa korábbi álmaiban sem gondolta, hogy neve összekapcsolódik a daganatkutatással, a fiú már családi magyar gyógyszergyárat épít. A gyógyhatású készítmények mellett rövid időn belül vényköteles szerekkel és gyógyszerekkel is ringbe kíván szállni a multinacionális cégekkel a hazai és a kelet-közép-európai piacon.
NÓGRÁDI TÓTH ERZSÉBET
>>Azt mondják, nem könnyű annak a gyermeknek a sorsa, akinek világhírű édesanyja vagy édesapja nyomdokába kell lépnie. Márpedig idősebb Béres József több évtizedes szívós munkája, évekig tartó harca a hivatalokkal, kitartásának köszönhető sikere és szellemisége nemcsak az ország határain belül, de világszerte ismertté vált. A róla elnevezett találmányt, a Béres Cseppet 2000. január 27-én gyógyszerként törzskönyvezte az Országos Gyógyszerészeti Intézet.
- Hadd tegyem hozzá, ez az első termék a világon, amely a gyógyhatású kategóriából gyógyszerré, ráadásul hazánkban elsőként úgynevezett roboráló gyógyszerré vált. De, hogy válaszoljak a kérdésére, mondhatom, hogy édesapám laboratóriumban végzett munkája jelentősen befolyásolta döntésemet. A gimnázium után az ELTE vegyész szakára kerültem és ott diplomáztam. Az egyetemnek köszönhető a feleségemmel, Béres Klárával való megismerkedésem, s az is, hogy 1977-ben az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetébe vettek fel kutatói státusba. Olyan, elsősorban a biokémiával foglalkozó tanulmányokban vettem részt s publikáltam közleményeket, amelyek javarészt a gyógyszerkutatás alapját képezik. E témákból doktoráltam 1982-ben, majd egy másfél éves amerikai ösztöndíj után, 1988-ban megvédtem a kandidátusi címet.
>>Egy ilyen, az elmélet terén el-ért sikertörténet után hogyan váltott át az alkalmazott tudomány világára? Netán az apai és a családi késztetés áll a váltás hátterében?
- A váltás folyamata teljesen természetesen következett be. Életemet nem lehet elválasztani a Béres Csepp ügyétől. Édesapám - aki 1964-ben Teichmann Vilmos irányítása mellett kezdte felderíteni a burgonyaleromlás okait - hatalmas mennyiségű tapasztalatra tett szert a tekintetben is: nem mindegy, hogy a különféle nyomelemek milyen formában kerülnek a talajba. A legtöbb nyomelem szerves komplex kötésben hat a legkedvezőbben, s felismerte azt is, hogy azok nemcsak a növényvilágban, hanem az állatok, sőt az emberek esetében is szükségesek.
>> Erről a kutatómunkáról és a
Béres családról írt egy nagyon érdekes könyvet Klára, az ön felesége.
- Nem volt új a számára édesapám életútja, hiszen több mint huszonöt éve házasodtunk össze, s mint a kémiához, a biológiához értő ember, tisztában volt édesapám törekvéseinek fontosságával. Egyébként ő is tagja a Béres Rt. igazgatótanácsának, titkára a Béres Alapítványnak, s a cég kommunikációs igazgatója. De visszatérve a Béres Csepp előtörténetére, édesapám a burgonyabetegségtől eljutott a daganatos szövetek vizsgálatáig, aminek során orvosbarátai segítségével olyan új, az akkori hivatalos tudományoktól merőben eltérő felfedezésre tett szert, amivel kivívta környezete haragját, zaklatásokra, kisvárdai laboratóriumi vizsgálati anyagainak elkobzására is sor került. De nem adta föl, s végül bebizonyította, hogy a kórtani bajok kialakulását jelentősen fékezni lehet egy olyan készítménnyel, amely a makro- és a nyomelemek egyensúlyát biztosítja. Ezáltal a megfelelő működésre képes immunrendszer biztosítja a kórokozókkal szembeni védelmet, megelőzhetők a betegségek. Sikerült megállapítania azon nyomelemek körét, amelyek szerepet játszanak a normális anyagcsere-folyamat és a jól működő immunrendszer fenntartásában. Csaknem két évtizedig tartott a vajúdás, de 1972-ben megszületett a Béres Csepp. A készítményt a hivatalos szervek nem ismerték el, viszont a híre gyorsan elterjedt, s egyre több rákos beteg kereste fel kisvárdai otthonunkat, ahol ingyen jutottak a szerhez. Ezzel ismét megkezdődött édesapám életútjának újabb kálváriája. Mivel azonban a cseppről nem lehetett ezután tudomást nem venni, 1978-ban a politika engedélyezte az állami kereskedelmi hálózati forgalomba kerülését.
>> A tudós életútját filmen is megörökítették.
- Igen, bár Kósa Ferenc Utolsó szó jogán című dokumentumfilmje tíz évig tilalmi listán volt, s azt 1987-ben mutathatták csak be. Aztán már felgyorsultak az események. Rá egy évre létrejött egy alapítvány, mely a Béres Csepp útját volt hivatott egyengetni, majd 1989-ben a Béres Részvénytársaság. Ez egybeesik azzal, hogy félállásban az rt.-hez kerültem, de hamarosan dönteni kellett: vagy a kutatóintézet, vagy a cég, a kettőt nem lehet együtt csinálni a másik háttérbe szorulása nélkül. Önszántamból ez utóbbit választottam. A Béres Rt. tudományos igazgatója lettem. Egyébként a Béres-csoport 2000 őszétől holding szerkezetben működik. Anyavállalata a Béres Befektetési Rt., amely a stratégia meghatározásán túl különböző szolgáltatásokat nyújt a leányvállalatainak. Ezek közül a legfontosabbak a pénzügyi és számviteli stratégiai és operatív kontrolling, valamint a teljes körű informatikai szolgáltatások. A Béres Befektetési Rt. leányvállalatai közül a Bellis Gyógyszer-kereskedelmi Rt. az ország három megyéjében piacvezető a gyógyszer-nagykereskedelem területén. A gyógyszertárak privatizálásából mi sem maradtunk ki, bár az akkor megvásárolt patikákat eladtuk, jelenleg néhányban van részesedésünk, emellett Béres Egészségtár néven fitotéka-üzlethálózatot tartunk fenn. Ezzel azt is jelezném, hogy kiemelt számunkra az egészségmegőrzés. A Béres-csoportnak logisztikai és informatikai központja is van, ingatlanbefektetésekkel és -hasznosítással is foglalkozik, továbbá Pharmanet néven internetes egészségügyi portált is működtet. Időnként azonban megválunk bizonyos tevékenységeinktől, s újakat hozunk be a csoport portfóliójába.
>> Az ilyen széles körű, egymástól eltérő tevékenységek közül mit tart ön a legfontosabbnak?
- Természetesen a gyógyszergyárat, amitől sosem válik meg a Béres család, csakúgy, mint a Béres Csepptől. A hangsúly a gyógyszergyártáson és -forgalmazáson van, a többi üzletág csupán ennek folyománya. A csepp ma Magyarország legnépszerűbb, piacvezető egészségvédő készítménye, amely hazánkban az Algopyrin fájdalomcsillapító készítmény után a második legnagyobb forgalmú, vény nélkül kapható gyógyszer. Mellette további 29 gyógyszer, gyógyhatású készítmény, valamint étrend-kiegészítő és állat-egészségügyi termék is szerepel a termékpalettánkon.
>> Pár hete jelentették be, hogy az Actival multivitamint szeptembertől étrendi kiegészítőként, a patikákon kívül is forgalmazni kívánják.
- Ez megtörtént, több élelmiszerbolt-hálózatban kapható, e termékünk 2001-ben az ötödik legnagyobb forgalmú márka volt a vény nélkül kapható szerek között. S ha már a gyógyszerekről beszélünk, elmondanám, hogy saját gyártási kapacitásunk van Szolnokon és Egerben. Amikor magánosították a megyei gyógyszertári központokat, mi is vásároltunk, s annak bázisán építettük föl a gyárunkat. Ma már a Béres Rt. több száz millió forintos beruházással létrejött, a nemzetközi szabályoknak megfelelő szolnoki és egri üzemei biztosítják az állandó termékellátást és az egyenletesen magas minőséget. Modern üzemi fejlesztő és analitikai laboratóriumot is létesítettünk, ami azért volt nagy dolog a cég életében, mert a bérmunkában végzett fejlesztést felválthatta a sokkal rugalmasabb és hatékonyabb saját fejlesztés. Talán ennek is eredménye, hogy 1997-ben hat újabb termékkel gazdagodott a palettánk, a Béres vállalatcsoport csaknem ezer főt alkalmazó cégcsoporttá fejlődött. Rá egy évre került a piacra az Actival komplex multivitamin, s nyílt meg a már említett Béres Egészségtár-hálózat. A csonterősítő tablettánkkal 1999-ben jelentünk meg, egy év múlva pedig bevezettük a 100 mg-os C-vitamin-filmtablettát. A 2000. év azért is fontos volt a számunkra, mert akkor törzskönyvezte gyógyszerként a Béres Cseppet az Országos Gyógyszerészeti Intézet. Ez volt a legszebb születésnapi ajándék az akkor 80 éves édesapámnak.
>> Hírek szerint önök nem álltak meg a vény nélkül kapható gyógyszereknél, a közepes méretű magyar gyógyszergyári lét szűknek kezd bizonyulni.
- Kár lenne az innovációt ki nem használni. A társaság kiváló munkatársai ígéretesen fejlesztik a csonterősítő készítménycsaládot, néhány vitaminkészítményünkkel pályáztunk a közgyógyellátási listára kerülésért. Azt is elárulhatom, hogy tucatnyi termékünk van készülőben, sőt törzskönyvezés alatt. Azt reméljük, hogy munkánkat elismerik a hazai hatóságok, már csak azért is, mert egyelőre a Béres Gyógyszergyár Rt. az egyetlen többségi magyar tulajdonban lévő gyógyszergyár.
>> Hogyan látja a cég helyzetét a jelenlegi hazai és nemzetközi gazdasági környezetben?
- Fokozott innovativitásra van szükség a termékfejlesztés és -értékesítés területén, hogy a tőkeerős nemzetközi gyógyszergyárakkal szemben helyt tudjunk állni. Fontosnak tartom, hogy a társaságunk a kezdetek óta döntő részben önerőből finanszírozza tevékenységét, és nagy hangsúlyt fektet a fejlesztésekre. Azt gondolom, hogy a hazai értékesítés mellett nyitni kell az országhatárokon kívülre is. A Béres-termékek népszerűek Romániában és Szlovákiában. Fokozott figyelmet fordítunk a több száz milliós vásárlói tábort jelentő orosz és ukrán exportpiacra, fokozatosan törzskönyveztetjük náluk is a termékeinket, és építjük a nagykereskedelmi és partneri hálózatunkat. Azt tervezzük, hogy mindkét országban önálló képviseletet nyitunk.
>> Az a hír járja a Béres Rt.-nél, hogy ön olyan típusú főnök és tulajdonos, aki másokat is hagy érvényesülni, nem gondolja, hogy nála van a bölcsek köve.
- Nézze, egy ekkora cégnél nagyon fontos a jól megválasztott menedzsment, akikkel lehet együtt dolgozni, akikben mindenkor tökéletesen meg lehet bízni. Az én munkatársaim profi menedzserek, akik ha nem is tagjai a Béres családnak, de osztják az értékrendünket.
>> A feleségével egy munkahe-lyen dolgoznak, nagyon elfoglaltak.
- Az arányokra nagyon vigyázunk. Igyekszünk, amennyire csak lehet, a reggeleket és az estéket együtt tölteni a családdal. Azt gondolom, hogy mit sem ér a vagyon, ha az ember nem élhet magánéletet. Mi élünk, gyakran kirándulunk a híres magyar borvidékekre.
>> S melyik a kedvelt bora?
- Kedvelem a jó borokat, de különösen szeretem a tokaji aszút, kitűnőek a villányi, a szekszárdi, a somlói nedűk is. Nekünk nincs szőlőnk, de vannak szőlőtermelő barátaink, akiket ősszel és tavaszszal mindig meglátogatunk. A család az első, de a barátok is nagyon fontosak a számunkra. Általában szeretjük a embereket, ez valószínűleg apai-anyai örökség. Nem azért jótékonykodunk, hogy azt mások előtt fitogtassuk, hanem hogy segíthessünk a rászorulóknak.
>> Környezetében hallottam, hogy önt arra intette az édesanyja, "ha segítséget kérnek tőled, és te tudsz segíteni, akkor azt megtenni kötelességed!"
- Igen, ez így van, és édesapám egész élete is ezt példázza. Ezt kaptam én is útravalóul, és ennek az erkölcsi üzenetnek mára egy vállalatcsoport az örököse. Ennek szellemében hoztuk létre a Béres Alapítványt. A közel egy évtizede működő alapítványunk a legjelentősebb támogatásait az egészségvédelem területén nyújtja. Évek óta közel 80 millió forint értékű terméket adunk évente a rászorulóknak. Az idén a Béres a daganatos betegekért program keretében nemcsak információs anyagokkal, telefonvonallal, de Béres Csepp-támogatással is segítette a betegeket. Az alapítvány Béres-ösztöndíjjal támogatja a Szent István Egyetem kiemelkedő tehetségű diákjait, segítjük a Parnasszus költészeti folyóirat kiadását. Mert a mi családunk szerencsére ezt megteheti, s reméljük, hogy ezt utódaink is így gondolják majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.