BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Franchise-kiút a Coop-csoportnál

Egyre több boltot üzemeltet franchise-rendszerben a Coop üzleti csoport, az ilyen egységek száma mára már elérte a százat, és a jelenlegi tárgyalások eredményeként jövőre akár több százra gyarapodhat - mondta Bartus Pál, az Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetek Országos Szövetségének (Áfeosz) elnöke, aki egyben a Coop-csoport vezetője is.

Az elnök az Áfeosz november 27-28-án, Siófokon rendezendő IV. kongresszusa előtt az üzleti csoport eredményeiről elmondta: a 230 tagszövetkezet árbevétele a tavalyi 260 milliárd forinttal szemben az idén várhatóan eléri a 300 milliárdot, amely után 5,5-6 milliárd forint eredményre számítanak. Jövőre a forgalom mintegy 10 százalékos növelését jósolta.

A csoport üzletei az ország szinte minden településén, így a fővárosban is megtalálhatók, ezek száma eléri a hatezret, köztük van a 4150, napi cikkeket és más fontos élelmiszereket árusító üzlet. A legfrissebb értékelésük szerint a Coop-csoport ebben a szegmensben 10,5 százalékos piaci részesedésével a második legnagyobb hazai gazdálkodószervezet.

A csoport növekedéséhez nagymértékben hozzájárult, hogy az áfészek, illetve az egyes Coop-egységek öt év alatt 6-7 milliárd forintot fordítottak a megszűnő, kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozások vagy ezek üzleteinek felvásárlására. Fél évtized alatt 45 áfész szűnt meg, olvadt bele másikba, vagy tért át merőben más szolgáltatásra. A többnyire gazdasági okokból életképtelenné vált egykori szövetkezetek nem gyengítették ezt az ágazatot, hanem növelték a megmaradók súlyát. Ehhez az is hozzájárult, hogy időközben létrejött a közös beszerzéseket folytató öt regionális Pro-Coop-cég és a nagykereskedelmi munkájukat összehangoló Coop Hungary Rt., s ezek idei forgalma 100-110 milliárd forint között lesz.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.