BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Válságtárgyalás a sertéságazatban

Rendkívüli egyeztetések folynak az ágazati szereplőket tömörítő Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) és az agrártárca között a sertéspiaci válság felszámolása érdekében - tudta meg a Világgazdaság. A feszültséget az okozza, hogy egyes állami támogatási keretek kimerültek, és a külpiaci lehetőségek is kedvezőtlenek.

Hetek óta esnek az átvételi árak a sertéságazatban, miközben az FVM halogatja az újabb pénzügyi döntéseket, és egyelőre a 2003-as szabályozási elképzelései sem ismeretesek. A terméktanács vezetése tegnap Németh Imre agrárminiszterrel is tárgyalt az ügyben.

A VHT korábban vállalta, hogy december végéig 0,8-1 milliárd forinttal segíti a húsipari termékek és az élő sertések piacra jutását a hiányzó költségvetési dotációk helyett. A szervezet pénzügyi ígérvényeket bocsát ki, amelyeket jövő évi intervenciós kasszájából egyenlítene ki. Most az FVM-től arra vár garanciákat, hogy a tárca a 2003-as sertéságazati állami dotációkat terméktanácsi tagsághoz köti majd.

Ellenkező esetben ugyanis fennállna annak a veszélye, hogy a VHT a tagi befizetésekből táplálkozó intervenciós alapot nem tudja feltölteni, vagyis idei ígérvényeire sem fizethet.

Értesüléseink szerint a szervezet jelenlegi támogatási akcióját azonnal leállítja, ha az FVM most elutasító választ ad. Ez szakértők egyöntetű véleménye szerint a sertésszektor összeomlását jelentené, amennyiben a minisztérium sem nyújtana azonnali dotációkat.

Eközben a kis és közepes húsipari vállalkozásokat tömörítő Húscéh azt sürgeti, hogy a VHT folyósítson támogatásokat a belföldre termelő üzemeknek is - derült ki a tegnapi elnökségi ülésen. Fazekas József, a szervezet elnöke lapunkkal közölte: a Húscéh kifogásolja, hogy a most beígért terméktanácsi támogatásokból csak az exportálók részesedhetnek. Ugyanakkor a tőkehúsárak ma átlagosan 200 forinttal alacsonyabbak a tavalyiakhoz képest, ezért a hazai piacon értékesítő vállalkozások 10 százalékos veszteséget szenvednek. A Húscéh szerint a helyzetet rontja, hogy az FVM továbbra sem tartja be saját rendeletét, amely elvileg tiltja a nem minősített sertések húsának forgalomba hozását. Egyértelműen a feketekereskedelemnek kedvez, hogy a tárca a jogszabálynak nem szerez érvényt - állította Fazekas.

A húsipari cégek többsége alig vagy egyáltalán nem tud fejlesztésre költeni, szenved a zuhanó élőállat- és tőkehúsáraktól, ezért hatékonyabb szabályozást szeretne elérni - tudtuk meg a Húscéh tegnapi elnökségi ülése után. Remény Ervin ügyvezető alelnök szerint most csak azok a társaságok és vállalkozások vannak jobb helyzetben, amelyek az elmúlt két-három évben saját erőből vagy pályázati hitelekből tudtak vágóhidat, feldolgozóüzemet, illetve szociális létesítményt építeni, vagy a régit korszerűsíteni.

Az ez év végéig tartó hároméves időszakban összesen mintegy 100 millió forintot költött az aranyosapáti Kárpát-Hús Rt. az uniós belépést megelőző fejlesztésekre - mondta érdeklődésünkre Baráth László elnök-vezérigazgató. Mivel az évi tízezer tonna készítmény gyártására alkalmas üzemük alig öt évvel ezelőtt készült el, s kialakítása, berendezése eleve megfelelt az elvárásoknak, döntően már csak a HACCP és az ISO bevezetésére kellett költeni. Az évi 1,8-3,5 milliárd forint árbevételük az orosz piac beszűkülését követően mintegy 60 százalékban a román, a boszniai, a koszovói és a moldovai exportból származik.

A mohácsi Pikker Kft. lényegében 1999-ben kezdte az uniós felkészülést, amikor zöldmezős beruházásban épített új vágóhidat - tájékoztatott Miskolczi Imre vezérigazgató. Ez szokványos beruházásnak számít, viszont a 2000-ben kialakított, saját mellékterméket feldolgozó üzem már egyértelműen a magasabb szintű európai megfelelést szolgálja. Az üzemben húslisztet készítenek, gyakorlatilag teljesen "eltüntetik" a környezetszennyező hulladékok jelentős részét. Tavaly csontozó-, daraboló- és vágóüzemet létesítettek, amely szintén mindenben megfelel az új előírásoknak. Az idén az éttermet és mosodát is magába foglaló szociális blokk, valamint konvejoros rendszerű árukiadó épült. Jövőre az integrált vállalatirányítási rendszer bevezetésére költenek. Az évi több mint kétmilliárd forint fölötti árbevételű cég eddig 300 millió forintnál többet áldozott az uniós felkészülésre. (HL-FI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.