BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Segíthet a United Airlinesnak a Lufthansa

Még sincs minden veszve a United Airlinesnál, lehet, hogy a német Lufthansa segítségére siet a hét elején csődvédelmet kért második legnagyobb amerikai légitársaságnak. Viszont a németek több vezetője is cáfolta, hogy részesedést vásárolnak a bajba jutott Star Alliance-partnerben.

Ha áldoznak valamennyi pénzt, azt 100-200 millió dolláros, garanciákkal körülbástyázott kölcsön formájában teszik meg. Várhatóan repülő-gépeket és repülőgépmotorokat kérnek cserébe a Reuters által megszólaltatott elemzők szerint.

A Lufthansa viszonylag jól áll az ágazat általános válságához képest. Szeptember végén 1,87 milliárd eurós cash-flow-ja volt, és közölte: üzleti évében 700-800 millió eurós üzemi nyereségre számít, többre az év elején vártnál. Glenn Tilton, a United vezérigazgatója tegnap azt mondta: bizonyos vagyonelemektől mindenképpen meg kell válni, vizsgálják, most melyektől.

Az Airbus még nem tart rövid távú kedvezőtlen hatásoktól a csőd miatt, mert csak 2004 után kell szállítania a gépeket a Unitednek - közölte szóvivője. A légitársaság flottájának negyede áll Airbusokból, amelyekből 2004-2007 közötti szállításra 42-t rendelt.

Az ausztrál Qantas légitársaság viszont máris mérlegeli, hogy mely ázsiai United-járatokat szerezhetné meg. Ám túl sokat nem markolhat, mert a helyi versenyhatóság rossz szemmel nézi, hogy szeretné beolvasztani az Air New Zealandot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.