Fullasztó ölelés
John Polson tudja, mi kell a sikerhez: olyan, fiataloknak szóló történetet kreált, amely a szüleiket is megérintheti. Kamaszos sztorija a műfajban első szárnypróbálkozásnak is tekinthető, a rendező és színész ugyanis komolyabb vizekre evezett. Ausztrália legnagyobb rövidfilmfesztiváljának alapítója első, egész estés alkotásával a cannes-i filmfesztiválon is remekelt: megszerezte a tekintélyes Rail D'Or díjat.
Természetesen ez a kitüntetett figyelem nem jelent garanciát, ám pont megfelelő időben és helyen dobta be a Veszedelmes viszonyokhoz hasonlatos ötletét. Vett egy középiskolás srácot, aki szó szerint él, mint hal a vízben: úszóbajnok, ezért ő a suli ásza. Istenítik a barátok, csodálják a nők, egyszerre többen is. Ebből lesz a gond, jelenlegi barátnőjét félretéve ő lesz egy másik nő áldozata.
A pergő és nem éppen megszokott alkotás főszereplőjében hiába is keresnék a sportolói erőt és határozottságot, az a film elején és közepén még valahogy hiányzik. Természetesen, ahogy Hollywoodban lenni szokott: minden rosszból lesz valami jó... Addig azonban történik egy és más: az események során a szemünk előtt foszlik semmivé a "főhős" egész élete. A tempó gyors, a kameramozgások pedig bonyolultak. A Mission: Impossible második részéből ellesett kamerakezelési technikák fokozottan izgalmassá és - ahogy John Woo, az elismert filmrendező állítja - művészivé teszik a produkciót.
A szereplők szerencsére ismeretlenek, a rendező tudatosan mellőzte a csinos, többszörösen foglalkoztatott szösziket. Egyetlen kivétel a Traffic című filmben a Michael Douglas lányát alakító Erika Christensen, aki tipikus ördögi teremtés. A produkció gonosztevője kifinomult tulajdonságokkal ruházta fel az általa megformált karaktert. A színésznő bevallása szerint több is van benne a puszta gonoszságnál: alapjában véve félreértett személyiség, aki nagyon is sebezhető.
Akinek tetszik a rendező fullasztó remeklése, annak érdemes lesz figyelemmel kísérnie pályafutásának következő állomásait: hamarosan készül ugyanis egy a Moulin Rouge producerével megálmodott, kasszasikergyanús film.
Tóth András


