BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyarországon bővít az Alcoa

A magyarországi érdekeltséget még nem tájékoztatták arról, hogy az Alcoa alumíniumipari konszern tervezett átszervezése érinti-e az itteni beruházásokat - mondta a Világgazdaság érdeklődésére a székesfehérvári Alcoa-Köfém Kft. pr-igazgatója. Sőt, mint Furulyás Ferenc utalt rá, a konszern arra készül, hogy bővít Magyarországon, és az Alcoa-Köfém telephelyére hozza számítástechnikai központját.

Az Alcoa, a világ vezető alumíniumgyártó vállalata komoly nehézségekkel küzd, tavalyi utolsó negyedévi vesztesége meghaladta a vártat a gyenge kereslet, a nyomott árak, a jelentős túlkínálat miatt. Ezért az átalakulás, a termelés ésszerűsítése jegyében a tavalyi tízezer fős leépítés után az idén nyolcezer munkahelyet tervez felszámolni több mint 70 telephelyen. Egyelőre nem tudni, a tervek érintik-e az itteni cégeit.

Magyarországon négy üzeme van: 1993-ban többségi részesedést szerzett az 1941-ben alapított Székesfehérvári Könnyűfémműben, amelynek 1996-ban megvette a még állami kézben lévő részét (Alcoa-Köfém Kft.). 1994-ben zöldmezős beruházásként létrehozta az Alcoa CSI Magyarország Kft.-t ugyancsak Székesfehérváron, amely műanyag zárókupakot gyárt. 1995-ben megvette a korábban Michels néven működő, autókábel-köteget gyártó vállalatot Móron (Alcoa-Fujikura Kft.), s végül 1997-től, ugyancsak zöldmezős beruházásként az Alcoa Európai Keréktermék Kft. működik Székesfehérváron.

Legutóbb 2002-ben hozta Fejér megye székhelyére az Alcoa európai pénzügyi-adminisztrációs központját, amely a konszern összes európai üzemének teljes könyvelését végzi. A központ - amely 150 fős - 600 millió forintba került, ehhez az állam 100 millió forint támogatást adott. Az európai számítástechnikai központ a tervek szerint áprilisban, 60 szakemberrel kezdi meg működését, a beruházás 5,5 millió dollár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.