Új fejezet kezdődhet a magyarországi ipari és logisztikai parkok fejlődésében azzal, hogy tavaly december elején - az M3-as autópálya Füzesabony-Polgár közötti szakaszának átadásával egy időben - megnyitotta kapuit a Polgár Ipari Park. A beruházás eddig egymilliárd forintba került, ebből 650 millió forintot tett ki az alap-infrastruktúra fejlesztése, ehhez 230,5 millió forint állami támogatást kapott a tulajdonos s egyben a parkot üzemeltető társaság, a Polgár-Invest Kft. - tájékoztatta a Világgazdaságot Polyák Gábor, a cég pénzügyi menedzsere.
Elmondása szerint igen nagy az érdeklődés a park iránt, főként külföldi cégek szeretnének megtelepedni. Az érdeklődőkről üzletpolitikai megfontolásból egyelőre nem adott információt a kft. pénzügyi menedzsere. Többek között körvonalazódik egy nagybani zöldség- és gyümölcspiac, ami sokat javíthat Északkelet-Magyarország ellátásának színvonalán.
A 60 hektáros területen elhelyezkedő ipari park sokat lendíthet Kelet-Magyarország gazdasági helyzetén, a jó fekvésnek köszönhetően Polgár nemcsak regionális és országos, hanem jelentős európai logisztikai központtá is válhat. Itt halad ugyanis a Lengyelország és Szlovákia felől Tornyosnémeti határállomásnál Magyarországra belépő és Ártándnál Románia, Bulgária és Törökország felé tartó, tervezett észak-dél irányú autópálya nyomvonala is.
Az ipari park közművesített részén lévő telkek irányára négyezer forint négyzetméterenként, a frekventáltabb helyeken 4500-6000 forint, a végleges árat azonban több szempont mérlegelése után tárgyalások során határozzák meg. Polyák Gábor elmondása szerint a társaság minden megoldásra nyitott, az értékesítés mellett bérbeadás, lízingelés is lehetséges; a kft. külön megállapodás alapján vállalja a betelepülőnek a felépítménnyel kapcsolatos igényeinek a kielégítését, a beruházás lebonyolítását, vagy az abban való közreműködést is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.