A kisebb cégekre figyel a Network Associates
Tervei szerint 18 százalékkal emelné forgalmát Magyarországon az amerikai Network Associates - jelentette be Renske Galema regionális igazgató. Az elsősorban a McAfee márkanév alatt fejlesztett antívírus szoftveréről ismert társaság nem közli pénzügyi adatait, saját becslése alapján a régió biztonságtechnikai piacán a nagyvállalati szegmensben 45, a kis és közepes cégeknél mintegy 20, a lakossági felhasználóknál pedig kevesebb mint 20 százalékos részesedéssel rendelkezik. A magyarországi forgalomnak 2002-ben mintegy 40-45 százalékát adták a kormányzati szférából kapott megrendelések. A hazai informatikai biztonsági piac méretét Tóth Árpád, az itteni kirendeltség vezetője évi 5 milliárd forintra becsüli, ebből a vírusvédelmi termékek mintegy 2,5 milliárdot képviselnek. (VG)
Carlsberg: rossz lett az orosz teljesítmény
A dán Carlsberg A/S 60 és a norvég Orkla 40 százalékos tulajdonát képező Carlsberg Breweries sörcsoport üzemi eredménye a vártnál valamivel jobban, 15 százalékkal nőtt tavaly. Az oroszországi forgalma viszont az előre jelzettnél gyengébben, csak 9 százalékkal bővült. Ez utóbbi tavaly még 14 százalékkal emelkedett, ám az idén sem várható 8-9 százaléknál nagyobb gyarapodás, ráadásul az is csak a második fél évben. Mivel az orosz piacnak kitüntetett szerepet szántak, ezért nem csodálható, hogy a jelentés közzététele után a Carlsberg-részvények árfolyama 12 százalékkal, két és fél éves mélypontra esett a koppenhágai tőzsdén. A Carlsberg és a brit Scottish & Newcastle 50-50 százalékos ellenőrzése alatt működő Baltic Beverages Holding (BBH) így is 28-ról 33 százalékra növelte az oroszországi sörpiaci részesedését. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.