Március 7-én nyílik meg az Asia Center első fázisa, amelynek kereskedelmi területe 40 ezer négyzetméteres. Ennek 80 százalékát már kiadták átlagosan 36 eurós havi nettó díjért, amelyhez még 5 eurós fenntartási költség és 3 euró marketingköltség járul havonta. A bérlők között kínai, tajvani, indiai, pakisztáni, indonéz, koreai és vietnami vállalkozók mellett német, svájci és osztrák ügyfelek is vannak. A 200 millió dolláros építkezés 2005-re fejeződik be, amikorra a teljes alapterület mintegy felét, 100 ezer négyzetmétert adnak ki bérlőknek.
A 8,7 millió euró alaptőkéjű Asia Center Kft. 51 százaléka az osztrák Strabag AG tulajdona, 49 százalékkal pedig Michael Song kínai üzletember rendelkezik. Rudolf Riedl, a Strabag AG ügyvezető igazgatója elmondta, a nagykereskedelmi bevásárlóközpont nyitva lesz a látogatók számára, sőt tárgyalások folynak utazási irodákkal, hogy a városnéző program része legyen az Asia Center. A terület mintegy 70 százaléka C+C rendszerben működik, de a vásárolható legkisebb mennyiség egy karton, igaz, Michale Song megjegyezte, néhány üzlet eladhat egy-egy bemutatódarabot is. A kereskedelmi központ elsősorban arra szolgál, hogy importőrök, nagy- és kiskereskedők találkozóhelye legyen, ahol a környékbeli országok vállalkozói is a mintadarabok alapján rendelhetnek, s az ázsiai gyár egyenesen házhoz szállítja az árut.
Pintenics Gábor, az évente 500-800 millió dollár körüli éves forgalomra számító Asia Center Kft. üzemeltetési igazgatója elmondta, hogy a társaság komplex szolgáltatásaiba a szállítmányozás, vámkezelés, logisztika is beletartozik, s nagyobb igény esetén vámszabad területről is szállítanak árut.
Hajdú László XV. kerületi polgármester jelezte, hogy 2005-ig a beruházókkal közösen megépítik a területről az M3-as autópályához és az M0-s úthoz való csatlakozást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.