Egészséges munkahelyek
Először az idén ősszel hirdeti ki az AmCham az általa elindított Egészséges Munkahely Program nyerteseit kis-, közép- és nagyvállalat kategóriában. A kezdeményezéshez ez idáig 41 cég csatlakozott.
A kamara egészségügyi bizottsága által felállított követelményrendszer öt programpontban foglalja össze, milyen elvárásoknak kell megfelelnie az "egészséges munkahelynek". A program teljesítését vállaló cégek a munkahelyen egyebek közt biztosítják a foglalkozás-egészségügyi ellátást, elvégezték a munkahelyi-környezeti kockázatbecslést, egészségügyi oktatást nyújtanak dolgozóiknak, valamint dohányzás-megelőzési intézkedéseket foganatosítanak, illetve leszoktató tanácsadást nyújtanak. Biztosítják továbbá az egészséges táplálkozást, támogatják a testmozgást, ösztönzik a szűrőprogramokon való részvételt - ismertette a program főbb elemeit Polák László, az AmCham egészségügyi bizottságának elnöke, a Johnson & Johnson Kft. hatósági kapcsolatok vezetője. Tapasztalata szerint mind a nagyobb cégeknél, mind a kis- és középvállalkozásoknál betartják a törvényekben, rendeletekben előírt egészséges munkakörnyezet kialakítására vonatkozó szabályokat, ám a kkv-k ezen felül már nem képesek teljesíteni. Pedig a munkáltató sokat tehet a munkavállalók egészségének megőrzéséért, és esetenként ez nem pénz, hanem kreativitás, elhatározás kérdése - folytatta. Példaként említette, hogy vannak cégek, melyek figyelmet fordítanak a só- és koleszterinszegény munkahelyi étrendre, gyümölcs biztosítására, máshol pedig a humánerőforrás-vezető nemcsak a kötelező szűrésre küldi el a dolgozókat, hanem utánkövetéssel még azt is figyelemmel kíséri, hogy a többi vizsgálaton is részt vesz-e a dolgozó, vagy sem.
Csatlakozott az AmCham kezdeményezéséhez a Flextronics is. A programtól függetlenül a megyei kórházzal támogatási szerződést kötött a vállalat, a helyi egészségügyi szolgáltatásokat ily módon ki tudják bővíteni. Terveink között szerepel egy mozgásszervi és rehabilitációs program elindítása, melynek keretében a munkavégzés szüneteiben átmozgató tornát tartanánk - mondta a cég zalaegerszegi gyáregységeinek foglalkozás-egészségügyi orvosa, Papp Éva. Erre azért lenne szükség, mert sokan végeznek szalag melletti és képernyős, folyamatos ülőmunkát. Megelőző jelleggel mentálhigiénés program elindítása is napirenden van. Ehhez először azt mérik fel, milyen megterhelést jelent egyebek közt a négy műszakos munkarend, vagy a multinacionális cégeknél megkövetelt magas teljesítmény. Mindemellett el szeretnék érni, hogy a vezetők körében elterjedjen a munkavállalók egészségének megőrzését elősegítő szemléletmód, ezért számukra egy úgynevezett humánérzékenyítő programot indítanak.
Az Európai Unió munkavédelmi stratégiája a megelőzendő foglalkozás-egészségügyi kockázatok között jelöli meg a stresszt, a depressziót, a neurózist, a munkahelyi erőszakot, zaklatást és megfélemlítést - sorolta Ungváry György. A megbízott országos tiszti főorvos tájékoztatása szerint Magyarországon a foglalkozási megbetegedések gyakoriságában a halláskárosodás vezet, miközben az unióban legsűrűbben előforduló mozgásszervi betegségekről alig érkezik jelentés a munkahelyekről.


