Nőtt a Springer profitja
Jelentősen növekedett 2002-ben az Axel Springer Verlag AG (AS) profitja. Európa első számú lapkiadójának az adók, a kamatok és az amortizáció előtti profitja (EBITDA) 2002-ben 110 millió euróra emelkedett, miközben egy évvel korábban 33 milliós eredményt ért el. A kiadóvállalat működési profitja pedig 14 millióról 63 millióra nőtt.
A többek között a Németország legnagyobb példányszámú napilapjának számító Bildet, a Bild am Sonntagot, a Die Weltet, valamint a Berliner Morgenpostot is magáénak tudó AS közölte azt is: tavaly már nettó profitot is elkönyvelhetett. A cég azonban a pontos számot nem hozta nyilvánosságra.
Két évvel ezelőtt az AS 198 millió eurós nettó veszteséget ért el. A kedvező eredmény ellenére ugyanakkor csökkentek az AS eladásai: amíg 2001-ben 2,86 milliárd értékben értékesített az AS, addig 2002-ben 2,77 milliárdra esett vissza az eladás. Az AS részvényeinek ára tegnap reggel változatlan formában 48 euró volt a Frankfurti Értéktőzsdén. (VG)


