Az elektronikai, szórakoztatóipari és játékgyártó részlegek integrálásával újjáformálja működését a Sony. A számos szegmensben vezető pozíciót betöltő japán vállalat globális felépítését a továbbiakban nem üzletágak, hanem régiók szerint tagolja - jelentette ki Nobujuki Idei, a Sony elnöke és vezérigazgatója. Az átalakulás nyomán európai, amerikai és ázsiai központokra épülő cég hálózati formát ölt, miközben termékei is szorosabban kapcsolódnak majd egymáshoz. A megújulás által hozott szinergiáktól és a világosan definiált stratégiától a vezetés jelentős megtakarításokat vár.

A mostani bejelentést a Nestlé, az IBM, a General Electric és a Coca-Cola működési modelljének tanulmányozása előzte meg. Ennek jegyében a cég a jövőben a vezetői posztokra kívülről is vár jelentkezőket. Most az elnök-vezérigazgató a "lokálisan globális" elv mellett is hitet tett, azaz a regionális menedzsereket jellemzően a helyi jelentkezőkből igyekeznek kiválasztani - tudósít a Financial Times.

Szükség is van a japán óriáscég háza táján a folyamatos megújulásra, hiszen a dél-koreai és kínai versenytársak egyre több piaci pozíciójukat veszélyeztetik olcsóbb termékeikkel, és a digitális megoldások egyre több cég számára biztosítják a gyors felemelkedés lehetőségét.

A Sony Magyarországon is folyamatosan megújítja gyártói termékpalettáját. Mint ismert, a cég 1996-ban zöldmezős beruházásban épített és 1997-től üzemelő gödöllői gyárában kezdetben videolejátszókat és hifitornyokat szerelt össze. Információink szerint az évi 2-3 millió darabos kapacitás legnagyobb része ma már digitális termék, DVD-lejátszó és házimozirendszer, de még gyártanak kisebb mennyiségben mikrohifitornyokat is. (MDE-SGy)