Számháború az internetdíjról
Éles, egymás álláspontját alapjaiban megkérdőjelező nyilatkozatokkal folytatódott a Matáv-csoport és az annak cégeivel szembehelyezkedő társaságok közötti piaci és számháború. A telefonos cég a fogyasztók érdekeit szolgáló döntésként, az ellentábor a piac monopolizálása felé tett lépésként értékeli az állami támogatásos netcsomagok nagykereskedelmi árának megjelenését.
Miközben a Matáv kommunikációja azt a látszatot kelti, hogy az internettarifák jelentősen csökkenhetnek, a tervezett lépések valójában a Matáv monopolhelyzetét erősítenék meg az internetszolgáltatások piacán - állítja a Pantel, az Interware, az Interdotnet, a GTS-DataNet, az Externet, az Enternet és az Elender Üzleti Kommunikáció. Ezzel szemben a Matáv álláspontja az, hogy a bejelentett intézkedések a fogyasztók érdekeit szolgálják.
A vita akkor robbant ki, amikor a Matáv nyilvánosságra hozta az Európa-terv részeként bejelentett internetes, 25 százalékos árcsökkentés részleteit. A társaság az Informatikai és Hírközlési Minisztériummal (IHM) olyan szerződést kötött, mely lehetővé tette, hogy három internetes telefoncsomag esetében 25 százalékkal mérsékelt nagykereskedelmi árat vezessen be a piacra. A Matáv-csoport internetszolgáltatója ezután szintén átlagosan 25 százalékos árcsökkentést helyezett kilátásba márciustól.
A magát "Matávon kívüli világként" meghatározó céges szerveződés viszont állítja: a rendszert a Matáv úgy alkotta meg, hogy a 25 százalékot csak az Axelero Internet Rt. képes maradéktalanul érvényesíteni áraiban. Így a versenytársak alá tud kínálni, ellehetetleníti azok működését, és rövid idő alatt monopolhelyzetbe kerül.
A támadásokra reagálva Kövesi Gabriella, a Matáv szolgáltatásjogi osztályának vezetője elmondta, a vállalat nem befolyásolhatja azt, hogy az internetszolgáltatók a Matáv által kínált kedvezményt milyen mértékben érvényesítik saját ajánlataikban, ugyanakkor sajnálná, ha az internetszolgáltatók ezt a kedvezményt nem adnák tovább a fogyasztóknak. A kínált konstrukció alapján minden internetszolgáltató 25 százalékos kedvezménnyel kapja az internetelérés telefondíját.
A Matávval szembehelyezkedő cégek viszont úgy számolnak, hogy a valóságban szinte semmilyen kedvezményt nem kapnak. Hangsúlyozzák, hogy az IHM egyetlen más piaci szereplővel sem egyeztette a koncepciót a Matávval kötött szerződésmódosítás bejelentése előtt, a számukra kedvezőtlen részleteket gyakorlatilag csak a sajtóbejelentés után ismerhették meg. (TZ)


