Vezetői jövedelem és rátermettség
Manapság nincs divatosabb párba állítás, mint a rátermettség és a felső vezetők jövedelmének öszszemérése. Ha nem megy a cégnek, a tulajdonosok hajlamosak az alkalmatlanságra hivatkozva elővenni a főnökök "gázsiját", ha pedig megy a szekér, akkor kevesebben nézik az igazgatók számláját. A legmagasabb beosztású vezetők jövedelmét a magyar közvélemény ugyanúgy túl soknak tartja, mint az európai átlag. A hazai közfelfogás abban is egyezik a nemzetközi többséggel, hogy a topmenedzserek leginkább saját érdekeiket nézik. Ennek következtében a megkérdezettek kétharmada üdvözölné, ha a legfelső vezetők járandóságait törvény szabályozná, az elnökségek és igazgatóságok döntései pedig átláthatóbbak lennének. Többek között ezt állapította meg a GfK Piackutató Intézet és a The Wall Street Journal Europe együttműködésében végzett közvélemény-kutatás tizennégy európai országban, 13 ezer felnőtt személyes megkérdezése alapján.
Az összes megkérdezett 70 százalékának az a véleménye, hogy a topmenedzserek túl sokat keresnek. Sőt, a válaszadók egyharmada szerint a vezetőket kimondottan túlfizetik.
Az átlagból legjobban a britek emelkednek ki, közülük ugyanis 60 százalék tartja a nagyfőnököket túlfizetettnek. Ugyanez a véleménye a magyar megkérdezettek 48 százalékának. Érdekes, hogy a fiatalok megértőbbek ebben a kérdésben, mint az idősebbek. A 14-29 éves magyarok közül ugyanis csak 43 százalék mondja azt, hogy a vezetők érdemen felüli jövedelmet kapnak, a 30-49 évesek közül 47, míg az 50 évesek és idősebbek közül már 52 százalék. Egészen más a helyzet Dániában. Ott ugyanis a válaszadók több mint fele gondolja azt, hogy a topmenedzserek megfelelő munkadíjban részesülnek. Csak kisebbséget alkotnak azok a dánok, akik túlzottnak tartják a topfizetéseket.
Azzal, hogy a csúcsmenedzsereket törvény kötelezze összes járandóságuk és kedvezményük nyilvánossá tételére, háromból két nyugat-európai ért egyet. Közép-Európában még többen képviselik ezt a véleményt, négy válaszadóból hárman. Régiónkban kimagaslik a lengyelek 85 százalékos aránya. Magyarország 55 százalékos mutatója alacsonyabb mind a közép-, mind a nyugat-európai átlagnál. Szabályozza vagy behatárolja-e a kormány a topmenedzserek jövedelmét? Erre a kérdésre igennel válaszolt a nyugat-európaiak 56, míg a közép-európaiak 76 százaléka.
A magyarok 63 százaléka mondott igent. Ellenzi viszont az állami beavatkozást a dánok 67, németek 57 és a hollandok 56 százaléka.
A felső vezetők zsebe mellett a hibáik adják a másik legnépszerűbb témát. A vezető eleinte talán sok mindent tud a főnöki lét dolgairól, de gyengéi idővel általában növekednek. Ha például távolságot tart beosztottaitól, vagy nehezen teremt kapcsolatot velük, akkor egyre inkább elzárkózik előlük. Ha öntelt, akkor e tulajdonságát az irányában megnyilvánuló tiszteletadás csak tovább erősíti. Ha bizonytalan, akkor ragaszkodik a hivatali külsőségekhez és tartózkodó a beosztottakkal. Örömmel lesz tagja számos külső bizottságnak és testületnek, amely a fontosság érzését kölcsönzi, kellemes és igazolt időtöltést biztosít ahelyett, hogy cégét próbálná menedzselni. A külső bizottságokban és testületekben töltött idő lassan meghaladja a munkahelyen belül töltöttet. Ez azonban még nem lenne baj - hiszen van főnök, akinek puszta távolléte is nagyon hasznos és költséghatékony dolog - hátrány azonban, hogy távollétében nem lehet fontos döntéseket hozni, és ha olyan a természete, akkor visszatértekor mindent felborít.
A főnököt általános elszigeteltsége hajlamossá teszi az önáltatás számos formájára - állapította meg több internetes fórum elemzése. Ezek szerint a vezető általában úgy véli, hogy az általa vezetett egység jól működik, csupán valamivel több pénzre lenne szükség. Szerinte a beosztottak elégedettek (leszámítva a néhány nyughatatlant és bajkeverőt), a munkatársak szeretik, sőt csodálják is. Az épületben sétálva azt gondolja, hogy az emberek örömmel látják őt. Szerinte egészen megváltozott a cég, mióta ott van. Lehet, hogy ezekben az állításokban van igazság, de ha így van, ha úgy, a főnök hajlamos hinni bennük. Ezek a hitek azonban aláaknázzák a sokszor gyenge lábakon álló önismeretet. Nagyon őszintének kell lennie ahhoz, hogy felismerje esendőségét, és hogy itt-ott elkövetett hibáit beosztottai előtt is beismerje.
Sajnos a főnöknek elég nehezen juthat tudomására, miként is tekintenek rá mások, és hogy mi az, amit rosszul tesz. Senki sem mondja el neki, még akkor sem, ha az illető egyébként jó barátja. Tehát senki, kivéve a tanácsadó. A főnök tehát hajlamos abban az illúzióban ringatni magát, hogy beosztottai nyitottak vele szemben, hiszen például "múltkor egy bizonyos ügyben nem értettek vele egyet". Mindazonáltal az ilyen, viszonylag kis kritika nem azt jelenti, hogy bíznak is benne. Tény az is, hogy a főnökkel szemben táplált leggyakoribb érzés a bizalom hiánya. A másik az, hogy a főnök sem bízik meg munkatársaiban. Lojalitás pedig csak a bizalom talajáról fakadhat.
Sokszor a legjobb főnök sem veszi észre, hogy uralkodik ahelyett, hogy irányítana. Van olyan megbeszélés, amelyet a főnök gondolatainak felvázolásával kezd, majd azon csodálkozik, hogy milyen mérsékelt a reakció. A főnök ugyanis ilyenkor általában olyan dolgot vet fel, amelyen több napon át gondolkodott. A jelenlévők pedig általában vagy nem tudnak elég gyorsan gondolkodni (például nem áll módjukban jegyzetelni), vagy nem akarnak a felettessel konfrontálódni.
A főnök viselkedésével példát mutat más (közép)vezetőknek is. Ők bírálják ugyan, de hasonló helyzetben ugyanúgy viselkednek. Ez a tény húzza leginkább alá a (nagy)főnök fontosságát. Ahogyan a főnök kezeli közvetlen (középvezető) beosztottait, úgy viselkednek ők is az alattuk lévőkkel.
