Cégsorok
Az év informatikai menedzserei
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége a Gyurós Tibor-díjat - az év informatikai menedzserének járó elismerést - az idén Vityi Péternek, a Microsoft Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójának ítélte meg. Az év fiatal informatikai menedzsere címet ebben az évben dr. Czinege László, a Hewlett-Packard Magyarország Kft. képalkotási és nyomtatási részlegének igazgatója nyerte el. (VG)
Matáv: új összekapcsolási szerződések
A Matáv a napokban a Monor Telefon Társasággal, a British Telecommal és az Emitellel is aláírta a távközlési hálózataik összekapcsolására vonatkozó szerződést. A cég tavaly decemberben a GTS-Datanet Távközlési Kft.-vel már megkötötte ezt a fajta megállapodást, így összesen négyre emelkedett az ilyen kontraktussal rendelkezők száma. (VG)
Szolnokon épül a hetedik Cora
A Cora hipermarketlánc legújabb tagja Szolnokon épül. Az áruházláncot üzemeltető Magyar Hipermarket Kft. következő, 6 milliárd forintos beruházása jövő év márciusára lesz kész, és négyszáz embernek ad munkalehetőséget a térségben. Az első Cora hipermarket 1997-ben nyílt meg, azóta további öt létesült. (VG)


