Növekvő Ringier-befolyás a sajtópiacon
Nem tervez változtatásokat a Népszabadság Rt.-ben a Ringier Kiadói Kft. - nyilatkozta Papp Béla, a társaság ügyvezető igazgatója az MTI-nek, miután a svájci Ringier médiavállalkozás a tulajdonában lévő B. V. Taborán keresztül újabb, 17,7 százalékos tulajdonrészt szerzett a Népszabadságban. Kérdéses azonban, hogy a Ringier-csoport, amely az országos napilapok piacának 49 százalékát lefedi, mostani újabb részvényszerzésével nem került-e gazdasági erőfölénybe, illetve nem
él-e vissza azzal. A részvénytranzakcióval a Ringier a 2001 novembere óta kézben lévő 49,9 százalékos részesedésével együtt immár 67,6 százalékos többségi tulajdonos lett. Az újabb pakettet a Bertelsmann AG érdekeltségébe tartozó Gruner + Jahr AG-tól vásárolták meg. Sajtóinformációk szerint a felek megindítják a szükséges versenyhivatali eljárást. Egyelőre nem érkezett fúziós eljárási kérelem a Gazdasági Versenyhivatalhoz. Papp Béla azt hangsúlyozta: az első lépés egy piackutatás lesz, amellyel felmérik az olvasói igényeket, a cél pedig a két napilap egymástól való függetlenségének fenntartása és erősítése.
A Ringier-csoport 1994-ben indította el Magyarországon a Blikket, 1998-ban megvásárolta a Nemzeti Sportot, 2000 decemberében pedig a svájci médiavállalkozás birtokába került a Magyar Hírlap is. (VG)


