Piacorientált szakképzés
Szerdán tárgyalja a kormány a szakképzési törvényt módosító javaslatot, mely szerint a gazdálkodóknál a szakmunkástanulók képzése alapvetően a munkáltató és a szakmunkástanuló között megkötött tanulószerződés alapján történne. A lapunk által megkérdezett cégek képviselői szerint kedvező, hogy a gyakorlati képzés közelít a piaci igényekhez.
A MÁV mindig is támogatta a tanoncképzést, azt az elvet tartva szem előtt, hogy maga neveljen kiöregedett munkásai pótlására megbízható munkaerőt. A hetvenes években például igen nagy számban (5-6 ezer) képzett tanulókat, s miután akkoriban ezzel nem járt díjazás, a cég ösztöndíjrendszert vezetett be. A kilencvenes években azonban drasztikusan, 1600 főre csökkent a tanulók száma, részben azért, mert a szakmunkásképzés is leértékelődött, részben pedig azért, mert az iskolák abban érdekeltek, hogy minél hosszabb ideig "benntartsák" a tanulókat, s hogy ők a gyakorlati képzést is náluk folytassák. A vasúti tanulók csökkenő létszámának okát Orosz Károly, a MÁV főmunkatársa a fentieken kívül abban látja, hogy a teljesítményhez kellett igazítani a tanulóképzést, valamint a szakmunkásképzés az improduktív szakmák irányába tolódott el. Örvendetes ugyanakkor, hogy míg 1997-ben 178 tanulószerződés volt a vasútnál, számuk mostanra 1142-re nőtt. A MÁV-nál a tanulószerződéses szakmunkástanulók tanulmányi eredményüktől függően a minimálbér 10-30 százalékának megfelelő díjazást kapnak. Ezen felül a 3,5-nél jobb tanulmányi eredményű tanulók ösztöndíjra is pályázhatnak, ami a minimálbér 35-60 százaléka lehet. Így például egy vasútgépész-technikus havonta a legkisebb kötelező munkabérnek akár 90 százalékát is megkaphatja - mondta Orosz Károly.
Négy éve köt tanulószerződést a cipő- és ruhaipari szakmák oktatásával foglalkozó, fogyatékos szakmunkástanulók képzését is felvállaló Csongrád megyei SWS Kft. Az általuk foglalkoztatott tanulóknak járó díjazás a lehető legmagasabb, a minimálbér 30 százaléka. Emellett ebédhozzájárulást és munkaruhát is kapnak a fiatalok. Farkas Imre igazgató szerint üdvözlendő, hogy a szakképzési törvény módosításával a tanulószerződések elterjedése lendületet kaphat.
A szakképzési reform jegyében a kormány nemrégiben egyebek közt azzal is megbízta az oktatási minisztert, dol-gozzon ki javaslatot azzal kapcsolatban, hogy a hét régióban hogyan alakítható ki az úgynevezett üzemközi tanműhelyek hálózata.


