BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Termékek külföldi bemutatókon

Hagyomány, hogy kereskedelemfejlesztés céljával állami támogatást kaphatnak a gazdasági szervezetek, bemutatandó kínálatukat nemzetközi kiállításokon. Ennek több fajtája van: az egyik a minden év elején meghirdetett II. kategóriás kiállításokon való részvétel. Az ITDH által menedzselt pályázati akadályt sikerrel vevő vállalkozások akár 1,5 millió forint támogatást is kaphatnak.

Az ITDH az idén is közzétette a II. kategóriás kiállítások listáját. Ez azért fontos, mert azok a magyarországi vállalkozások, amelyek részt kívánnak venni a listán szereplő bemutatókon, vissza nem térítendő állami támogatást kaphatnak a Külügyminisztérium által kezelt kereskedelemfejlesztési célelőirányzat (kfc) terhére. A II. kategóriás kiállítások listáján olyan külföldi nemzetközi, illetve regionális rendezvények és szakkiállítások szerepelnek, amelyeken a magyar áruk, szolgáltatások és szellemi termékek bemutatása kereskedelempolitikai szempontból kívánatos, és amelyek számíthatnak a termékeiket, szolgáltatásaikat értékesíteni kívánó kiállítók érdeklődésére. Támogatást csak pályázat útján, a kiírt feltételeknek megfelelve lehet elnyerni.

Kizárólag a listán szereplő kiállításokra lehet támogatást kapni: ezt több napilapban megjelentette a bonyolító ITDH, illetve megtekinthető honlapján: www.itd.hu. Támogatást azoknak a magyar termékeknek és szolgáltatásoknak a bemutatására lehet kérni, amelyek meghatározott ágazatok, illetve tevékenységek körébe tartoznak: ipar (kivéve élelmiszer, ital, dohány gyártása), építőipar, kereskedelem, javítás, ingatlanügyletek, a gazdasági szolgáltatásból a 72 számítástechnikai tevékenység. "Magyar termék" az, amelyet Magyarországon állítottak elő, és a belföldön hozzáadott érték meghaladja a termelői ár 51 százalékát.

Természetesen szigorúan megszabják azok körét, akik pályázhatnak. Pályázhat minden olyan belföldi székhelyű gazdasági társaság, közhasznú társaság, szövetkezet, egyéni vállalkozó, amely az általa előállított vagy forgalmazott magyar termékek, szolgáltatások bemutatását, értékesítését a listán szereplő kiállításon való részvétellel is elő kívánja segíteni. Támogatási szerződést minimálisan hat négyzetméter területen való megjelenésre lehet kötni.

Ha a pályázó minden feltételnek megfelel, részvételi költségeit utólagosan - részben vagy egészben - visszatérítik. Ehhez a nyertes pályázónak tételesen el kell számolnia a helydíj értéktöbbletadó és áfa nélküli kiadásaival. A támogatás lehet akár 100 százalékos is. Ám ennek is megvannak a szigorú szabályai: II. kategóriás kiállításon való részvételre az adott pályázó egy naptári évben maximum három alkalommal kaphat támogatást; az egyszeri támogatás összege alkalmanként maximum 1,5 millió forint lehet. Egy pályázó egy adott kiállításon történő részvételéhez (1999. január 1-jétől) első alkalommal az adható támogatás 100, másodiknál az első alkalommal adható dotáció 80, míg a harmadiknál az első esetben adható támogatás 60 százalékát nyerheti el.

Pályázhatnak az ilyen dotációra a gazdasági kamarák, gazdasági érdek-képviseleti szervezetek (egyesületek, szakmai szövetségek), költségvetési szervek, igaz, némileg eltérő feltételekkel. Ezek önálló információs stand üzemeltetéséhez (amelynek maximális nagysága 25 négyzetméter) nyerhetnek el ugyancsak vissza nem térítendő támogatást, hogy általános, vagy szakmai gazdasági információkat tudjanak "teríteni". Ez esetben az ITDH a beépítetlen terület értéktöbbletadó és áfa nélküli bérleti díját téríti 100 százalékosan, de egyszeri támogatásként alkalmanként maximum 1,5 millió forintig.

A fenti gazdasági szereplők összefogó szervezetként kísérő rendezvény(ek) támogatását is kérhetik, ha egy a listán szereplő kiállítás iránt tagjaik körében (önkormányzat esetén régiójában) jelentős vállalati érdeklődés van (minimum öt kiállító), és azt szakmai, regionális kollektív megjelenésként össze kívánják fogni, s a kollektív jelenlét hatékonyságát kísérő rendezvény vagy rendezvények révén kívánják növelni. Ebben az esetben a saját pályázathoz mellékelni kell a támogatási kérelmet már beadott kiállítók listáját. Az összefogó szervezetek részére, pályázatuk alapján az ITDH utólag maximum 80 százalékban térít olyan költségeket, mint a sajtófogadás, üzletember-találkozó, konferencia, beterelő propaganda, kiállítói katalógus készítése. Ez esetben is maximum 1,5 millió forint az alkalmanként elnyerhető támogatási összeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.