Világváros után Békéscsabán

- A modern piacgazdaságot tulajdonképpen Hamburgban ismertem meg, hiszen a nyolcvanas évek második felében voltam kereskedelmi kirendeltségvezető, amikor óriási volt a külföldi érdeklődés Magyarország iránt. A rendszerváltás azonban számomra sem volt zökkenőmentes. 1990-ben visszahívtak Hamburgból, s itthon éppen a minisztériumi átszervezések sűrűjében találtam magam, ésszerű munkára sok kilátásom nem volt. Senki nem tudott semmit, főnökeim sem ígértek semmit, mindenki az íróasztalát próbálta megőrizni. A hogyan tovább dilemmájával ugyanúgy meg kellett küzdenem, mint kortársaimnak. A külkereskedelemből akkor sokan mentek el a vállalati szférába dolgozni, mások kényszervállalkozók lettek. Számomra az egyetlen lehetőség akkor a nagy német konszern, a hamburgi Holsten sörgyár felkérése volt.

>> Bátorságra vall, hogy egy magyar külkereskedelmi tanácsos a hivatalnoki széket 1990-ben egy nagy nemzetközi vállalat vezetői székére cseréli.

- Miután itthon csak a nagy bizonytalanságot érzékeltem, a felkérésre rövid idő után igent mondtam. Bár ha most utólag visszagondolok, valóban forradalmi lépést tettem. Főnököm az akkori külkereskedelmi minisztériumban is fogta a fejét, miután közöltem vele, hogy a Holsten konszernhez megyek dolgozni. Neheztelt rám, szerinte döntésemmel cserbenhagytam a magyar államot. Ugyanakkor munkahelyet a hivatalban nem tudott részemre biztosítani. Miután Hamburgban 1987-90 között az északnémet gazdasági kapcsolatok erősítése volt a feladatom, a Holsten konszern vezetését is ismertem, bizonytalanság nem volt bennem a vállalt feladattal kapcsolatban. A Holsten igazgatótanácsának tagja kiküldetésem lejártát követően keresett meg, s kért fel arra, vállaljam el az északnémet konszern egy kelet-európai üzletágának kiépítését. A munkát egyedül kezdtem, egy félmunkaidőben dolgozó asszisztenssel. A kelet-európai piac építését gyakorlatilag a nulláról kezdtem, s ahogy jöttek az eredmények, úgy bővíthettem a munkatársak létszámát. A kelet-európai üzletágat 1996-ra építettük ki, ekkor már egy tízfős csapattal dolgoztam. Kelet-európai értékesítési igazgatóként én feleltem a kelet-európai exportért, a licencszerződésekért és a tőkebefektetésekért.

>> Tapasztalatok és minták nélkül kellett piacot építeni egy átalakulási lázban égő kelet-európai térségben. Voltak-e buk- tatók?

- Feleségemmel ma már többször emlegetjük, hogy akkori döntésünk egy hatalmas fejesugrás volt a sötétbe. Három pici gyerekkel vállaltunk egy számunkra teljesen új környezetben új életet, féléves próbaidő mellett. A szakmai elvárásokkal tisztában voltam, és bíztam önmagamban. Tudtam, hogy negyvenévesen, amikor még az ember lendületben van, kellő szakmai tudás és tapasztalat birtokosa, a reá bízott feladatot általában meg tudja oldani. A kockázatot inkább a család jelentette, hiszen a legkisebb gyermekem akkor még csak hétéves volt, a legnagyobb tizenkettő. De bíztunk magunkban és a család is mögöttem állt, munkámat zavartalanul végezhettem. "Mihelyt bízol magadban, élni tudsz" - ez a Vörösmarty-idézet lebegett előttem, amit még édesapámtól kaptam érettségi útravalóként, s én is átadtam azóta mind a három gyermekemnek.

>> Bármennyire is bízik valaki önmagában, egy fél évre szóló szerződés önmagában bizonytalanságot hordoz.

- A hat hónapos próbaidőt azért kaptam, mert bár a szakmai tapasztalatom és tudásom adott volt, a tulajdonos kockázatként kezelte, hogy korábban csak állami tulajdonú gazdasági környezetben dolgoztam. Nem volt arról meggyőződve, képes vagyok-e a modern piacgazdasági környezetben szükséges munkatempót követni, kreatív módon, önálló döntéseket hozva dolgozni. Én magamban kevésbé kételkedtem, mint a tulajdonos. A Holstennél eltöltött hat évben nemzetközi ügyletek sorozatát bonyolítottam le. Vettünk egy lengyelországi sörgyárat, számos licencszerződést kötöttünk. A FÁK-országokban hatalmas sörözőhálózatokat építettünk ki. Magyarországon licencpartnert váltottunk. 1996-ra szinte majdnem valamennyi kelet-európai országba és a volt szovjet utódállamokba exportáltunk, a kelet-közép-európai exportárbevétel a konszern éves árbevételének már egynegyedét adta.

>> Miért váltott 1996-ban, éppen akkor, amikor többnyire már csak az eredményeket kellett volna elkönyvelnie Hamburgban?

- Haza akartam jönni. Nem akartam véglegesen Németországban maradni, 1990-ben elsősorban a munka lehetősége miatt mentem vissza Hamburgba. Egy fejvadász cégen keresztül már 1993-ban találtam volna munkát Budapesten, de a Holstennél a piacépítés felénél tartottunk, s a munkát be akartam fejezni. 1997-ben azért fogadtam el a Döhler GmbH ajánlatát, mert budapesti munkalehetőséget kínált. Az első évet ugyan a központban, Darmstadtban kellett eltölteni a kelet-európai piacépítési projekt indítása miatt. Megállapodásunk azonban úgy szólt: egy év után hazajöhetek a magyarországi új leányvállalat élére.

>> Az élelmiszeripar után 2002-től a nyomdaiparba került. Miért az ágazati váltás?

- Korábbi két munkahelyem és a nyomdaipar között van összefüggés. A Holstennél és a Döhlernél azért voltam felelős, mi kerül a palackokba, a nyomdaiparban pedig azért, milyen címke kerül a palackra. Irányításom alatt a családi tulajdonban lévő Döhler hatalmas céggé nőtte ki magát Kelet-Európában a kilencvenes évek végére. A magyarországi leányvállalat ügyvezetése mellett a cégcsoport kelet-európai üzleteit is én koordináltam, a budapesti leányvállalatánál számos hazai és kelet-európai üdítőital-féleség gyártási receptjét készítettük el, magyar mérnökökkel. Az élet azonban változik. Miután eladták alólunk a vállalatot és a Döhler egy kiskereskedő céggé zsugorodott Magyarországon, megállapodtam a tulajdonossal, hogy bizonyos idő után elválnak útjaink. A Frantschach AG ajánlatával egy fejvadász cég akkor keresett meg, amikor már egy másik társasággal komoly tárgyalásokat folytattam. De a Frantschach ajánlata meglehetősen nagy szakmai kihívást jelentett, s szinte egyik napról a másikra döntöttem az osztrák csomagolóanyag-gyártó konszern mellett.

>> Miért volt érdekesebb és vonzóbb az osztrák cég ajánlata?

- A Kner Címkegyártó Kft. döntően a hazai piacra termel. A tulajdonos az új vezetőtől a jelenlegi piaci dekonjunktúra időszakában vár el árbevétel-növekedést és nyereséges működést. Ezt én a belföldi pozíciók erősítése és a kelet-európai piacok bővítése mellett látom megvalósíthatónak. A piacépítés mellett fontosnak tartom a nyomdaüzemben a termékportfólió racionalizálását és az üzemviteli költségek ésszerűsítését. Korábbi élelmiszer-ipari kapcsolataim segítségével a piaci kapcsolatokban előre tudok lépni, hiszen a csabai címkegyár számára a legnagyobb vevőkört éppen a sör- és az üdítőital-ipar reprezentálja. Bár a nyomdaiparba kívülről jöttem, néhány hónap alatt sikerült a szakmában ismeretségeket kötni, s a nyomda tradicionális kapcsolatrendszereit újraépíteni.

>> Néhány hónapos békéscsabai munka után a Frantschach önt kérte fel a másik csabai leányvállalat, a Frantschach Flexibilis Csomagolóanyag-gyártó Kft. ügyvezetésére is. Minek tulajdonítja az újabb megbízást?

- Öt hónap után egy újabb felkérést szakmai elismerésként tudok elkönyvelni. A flexo- és mélynyomtatású csomagolóanyag-gyártás merőben más, mint a címke-előállítás, így azt sem tagadom, az utóbbi hónapokban rengeteget dolgozom és tanulok, hogy ezen a területen is otthon legyek. A flexibilis csomagolóanyagok gyártása Békéscsabán másfél éve lett önálló vállalat, ezért nem könnyű megteremteni az optimális működés feltételeit. De úgy gondolom, túl vagyunk a gyártás és értékesítés eredményes átszervezésén, sikerült az önálló vállalati működést szakszerűen kiépíteni. A flexibilis üzem racionalizálási tervére tavaly októberben hat hetet kértem a tulajdonosoktól. November közepén nyilatkoztam arról, hogy a veszteséges társaság 2003. januártól pozitív fejlődési pályára állítható, ez év nyarának végére nyereségesen fog dolgozni. Az elmúlt néhány hónap bevétel-kiadás trendje egyértelműen ezt igazolja vissza.

>> Milyen érzés a világvárosok után egy vidéki kisvárosban élni és dolgozni?

- Mindig is vonzott a kisvárosi élet, bár arra nem gondoltam, hogy ilyen helyen fogok dolgozni és élni. De az élet ennyire kemény, s ma már ilyen döntés elé bárki kerülhet. Számomra mégis a szakmai kihívás jelentette a döntő tényezőt, amikor Békéscsabát választottam. Az elmúlt 15 év során megtanultam a versenyszféra írott és íratlan szabályait. Tudom, hogy a munkahely határozza meg az otthont, és nem fordítva. A békéscsabai dolgozók számára is meglepetés volt a kinevezésem; nem vagyok nyomdász, kívülről jöttem, bejárva Európát, s a kinevezésemről csak néhány nappal érkezésem előtt értesültek. A kollégáknak önmagam adom, ez ars poeticám is. A nyitott vezetői stílus sokat segített abban, hogy néhány héten belül már érdemben tudtam a kollégákkal együtt dolgozni. Elfogadtak mind a két cégnél, az országos és helyi nyomdászszakmával is kiépítettem a kapcsolatot. Ez utóbbit nagyon fontosnak tartom. Szakmai pályafutásom alatt háromévente kaptam új feladatokat, nyilván kialakult bennem egyfajta rutin a kezdeti nehézségek oldására. Alapelvem komolyan venni a cég szereplőinek visszajelzését. Az egyes szakterületeken dolgozó kollégákét legalább annyira, mint a szakszervezetét és az üzemi tanácsét. Természetesen feltétel nélkül nem fogad el mindenki. De egy optimálisan működő visszajelzési rendszer alapvető segítséget jelent a vállalatirányításban, a naprakész informáltságban. Az optimális vezetői döntés érdekében szakmai részleteket is kész vagyok a kollégáktól megismerni, megtanulni.

>> Háromévente vállalt eddig új feladatokat, Békéscsabán meddig szeretne maradni?

- Van még jó tíz évem a szakmában, tudásom a nyomdaipar területén szeretném kamatoztatni. Nem lesz könnyű, különös tekintettel az EU-csatlakozásra és a nyomdaipari verseny további éleződésére. A hazai és a számunkra stratégiai területnek számító kelet-európai piacokon is kíméletlenebb verseny várható. Miután a Frantschach Békéscsabán hosszú távú elképzeléseket akar megvalósítani, én is megszerettem a munkahelyem és a várost. Szakmai életem utolsó szakaszát szívesem tölteném el itt, s ha a tulajdonos elvárásait teljesíteni tudom, erre minden esélyem megvan.



>> Nemrégiben Békéscsabára

költözött. Több budapesti vezető dolgozik békéscsabai, vagy Békés megyei cégvezetőként, döntő többségük mégis a fővárosból ingázik. Miért tartotta fontosnak, hogy ide költözzön?



- Egy céget vezetni, azzal azonosulni csak a helyszínen lehet, annak teljes környezetével együtt. Gyerekeink már nagyok, feleségemmel ketten jöttünk Békéscsabára, a budapesti otthonunk megmaradt. Engem mindig is vonzott a kisvárosi élet. Budapesten születtem és éltem 25 éves koromig, a belvárosban, a vidéki életet eddig nem volt módom személyesen megismerni, de hamar megkedveltem. A mi családunk állandóan lakóhelyet változtatott, ha nem másik városban, akkor másik lakásba költözött. A mobilitáshoz szoktunk, mert az élet ezt hozta, s a gyerekeink is ebben nőttek fel. Ez nem feltétlen hátrány.