Zuhan a WorldCom értéke
Nyolcvanmilliárd dollárnyi értékcsökkenést kell elkönyvelnie minden idők egyik legnagyobb csődjét bejelentő társaságának, a WorldComnak - írja a Financial Times. A távközlési érdekeltségeit 60 országban működtető társaság tavaly júliusban menekült csődvédelembe. Akkor az AP hírügynökség szerint adóssága 30 milliárd dollárra rúgott, a Dow Jones szerint 41 milliárdra. A legnagyobb vállalati veszteséget azonban, mint később kiderült, mégsem a WorldCom érte el, az AOL Time Warner ugyanis 99,7 milliárdos adósságával vezeti a fizetésképtelenné vált óriás vállalatok toplistáját úgy, hogy a teljes összegből 44,9 milliárdot az utolsó negyedévben produkált.
Időközben a WorldCom egyre jobban sürgeti a törvényhozókat, hogy tegyenek jogi lépéseket a Deutsche Telekom (DT) ellen, mert a német távközlési társaság álíltólag megszegte a versenyjogi szabályokat a telefon- és internetpiacon. A WorldCom formálisan már panaszt is tett az Európai Bizottságnál. Lépésüket azzal indokolták, hogy a DT taktikája nehéz helyzetbe hozza a riválisokat és arra kényszeríti azokat, hogy változtassanak erős piaci pozícióikon a német üzlettársaknak kínált szolgáltatásukban. Brüsszel várhatóan vizsgálni fogja a panaszt. Igaz, vélhetően sokáig elhúzódhat a folyamat. (SK)


