A bérek növelése nem számít bűnnek

>> A kilencvenes évek elején gondolt-e arra, hogy a vállalatot elnök-vezérigazgatóként, majd később tulajdonosként fogja irányítani?

- Véletlenszerűen kaptam megbízást a cég vezetésére és válságmenedzselésére. A Gallicooppal először csak mint tulajdonosi képviselő álltam kapcsolatban. A társaság részvényeinek 40 százalékát ugyanis a szarvasi Dózsa szövetkezet jegyezte, s a tulajdonost én képviseltem az igazgatóságban, és meglehetősen sokat bíráltam a vezetés döntéseit, mert azok nem a befektetői elvárások teljesülése felé vitték a részvénytársaságot. Szemben az állami és tröszti vagyonrészeket képviselőkkel irányadó pozícióba kerültem, miután a szövetkezet tagságának közgyűlése felhatalmazott a szövetkezet képviseletére. Vállalatfejlesztő mérnökként programot készítettünk kollégáimmal az adósságfelhalmozás megállítása és a pénzügyi egyensúly helyreállítása érdekében, amit a menedzsment és a tulajdonosok egy része meglehetősen kétkedve fogadott. Miután a Gallicoop Rt. helyzete 1991 végétől hónapról hónapra látványosan romlott, a tulajdonosok azt mondták: ha ennyire optimista vagy, akkor vezetőként a gyakorlatban is mutasd meg, hogy a vállalat talpra állítható.



>> Miért vállalta el a süllyedő ha-

jó navigálását? Hiszen 400-500 millió forintos adósságot azokban az években valóban reménytelennek tűnt sikeresen menedzselni, ilyen összegű tartozás mellett a vállalatok többsége a felszámolás sorsára jutott.



- A válságmenedzseléstől nem féltem. Szakmai kihívást jelentett, mert tökéletesen átláttam a cég helyzetét, s tisztában voltam azzal is, hogyan lehet a problémákat megoldani. Sohasem voltam bátortalan. Szeretem, ha az adrenalinszintem egy kicsit magasabban van, s bíztam abban, hogy következetes munkával eredményt lehet elérni. A pulykatermékek iránt a kilencvenes években is volt piaci kereslet, főleg a fejlett európai országok részéről. Tudtam azt is, hogy a hitelezők és a beszállítók meggyőzhetők arról: a cégnek van jövője, s ha kapok némi türelmi időt, levegőhöz juthat a cég. A brojlerpulyka-előállítás és -feldolgozás a hazai iparágon belül egy egészen újszerű dolog volt más perspektívával, mint a keleti piacokat elveszítő vágócsirke-előállító ágazat.



>> Milyen állapotban vette át a

céget?



- A tulajdonosi körből egy hazai cég és az alapító külföldi befektetőcsoport kiszállt, helyüket a hitelezők vették át, s gyakorlatilag csak a bérek kifizetésére volt fedezet. De hat hónap alatt sikerült a pénzintézetekkel megegyezni. Egy évig hitel nélkül, "bizalmi tőkéből" gazdálkodtunk, mert egyetlen bank sem volt hajlandó finanszírozni a társaságot. Így nem volt más megoldás, mint az adott anyagi lehetőségek mellett termelni, minimális költséggel. Hat hónap után már volt arra pénzünk, hogy kiépítsük saját vágóállat-előállító rendszerünket. Ez azért volt fontos, mert így tudtuk csökkenteni a felvásárlás költségeit és javítani a cég nyereségtermelő képességét.



>> Mindezek mellett új tulajdonosi kört is keresni kellett.



- Miután azokban az időkben senki nem akart a baromfiiparba azonnal és feltételek nélkül befektetni, nekünk viszont kevés volt az időnk, a hazai hitelező bankok mellett a szabad részvényeket egy osztrák tulajdonosi kör vette át. A befektetőcsoport átmeneti tőkeinjekciója segített a pénzügyi egyensúly megteremtésében, a piaci részesedés növelésében. Ahogyan a társaság kezdett talpra állni, a bankok azonnal értékesítésre kínálták részvényeiket. A hirtelen érdeklődésből érzékelni lehetett, sokan szeretnék megvásárolni azt a céget, ahonnan másfél évvel korábban fejvesztve menekültek a tulajdonosok. Ekkor határoztam el a közgazdasági igazgatómmal közösen, hogy megpróbáljuk mi is kivásárolni a pénzintézetek részvényeit. Igaz ugyan, hogy pénzünk alig volt, de ekkor már nem szerettük volna, ha más aratja le a gyümölcsét annak, amiért mi két éven át keményen megdolgoztunk.



>> Voltak-e álmatlan éjszakái, amikor a cég részvényeinek kivásárlásáról döntött? Hiszen egy vállalatvezető jóval kevesebbet kockáztat, mint egy tulajdonos, aki rossz döntés vagy objektív piaci változások miatt egész vagyonát veszítheti el.



- Nem volt könnyű a döntés, s az azt követő kivásárlás is sok-sok idegi megpróbáltatással járt. Terveinkkel, vállalatfejlesztési koncepciónkkal több bankot is megkerestünk. A pénzintézetek vezetői közül volt, aki mosolyogva fogadta elképzeléseinket, terveinket, s azt mondta: a papír sok mindent elbír, de hol a fedezet? Akkor ez a pénzintézeti hozzáállás nekünk nagyon rosszul-

esett, mert le kellett szállnunk a földre, s rájönni arra, ha meg akarjuk vásárolni a részvények többségét, akkor minden vagyonunkat kockára kell tenni. Jelzáloggal terheltük családi házainkat, földeket és telkeket, balatoni és Körös-parti nyaralót. A rokonoktól pedig befogadó nyilatkozatot kértünk, mert ezt is csatolnunk kellett a hitelkérelemhez. Ott lebegett az is a szemem előtt, hogy húsz év munkaviszony után, a kilencvenes évek közepén egy perc alatt mindent elveszíthetek, s kezdhetem elölről az életem, mint az egyetem után.



>> Most, az EU-csatlakozás előtti utolsó hónapokban milyennek látja a cég jövőjét?



- Nem lehet leülni, nyugodtan dolgozni, mert a gazdasági környezet napról napra változik, s erre idő előtt kell reagálni. Ha egy vállalatvezető nincs rajtra kész állapotban, az események könnyen túlfuthatnak rajta. A Gallicoop Rt. a hazai iparon belül jelenleg egy igen jó állapotban lévő vállalat. Ha valami előre nem látható nagy katasztrófa nem történik a nemzetközi piacon, az EU-kihívások nem érik váratlanul. Versenyképes a cég, s van jövője az elkövetkező években is.



>> A Gallicoop Rt. az egyedüli Bé-kés megyei székhelyű élelmiszer-ipari cég, amelyik a privatizációt követően hazai többségi tulajdonba került. A többieknek miért nem sikerült az, ami a Gallicoopnak?



- Meggyőződésem, hogy a lehetőség többünk számára adott volt, csak nem mindenki vállalta a tulajdonlással járó kockázatot. Főleg a kilencvenes évek elején, amikor az első számú vállalatvezetők jövedelme viszonylag magas volt, sokan inkább a szerényebb, de biztos alkalmazotti státus mellett döntöttek, s nem kockáztatták húsz-harminc év alatt összespórolt vagyonukat.



>> Milyen típusú vezetőnek tartja magát, demokratikusnak, vagy autokratikusnak?



- Valahol a kettő között. A stratégiai dolgokat mindenképpen szeretem kézben tartani, meghatározni a célokat. De a hétköznapok vállalatmenedzselése a kollégákra hárul, megbízom bennük. Hetente nézem át a dolgok menetét, beszéljük át a megoldási lehetőségeket.



>> Milyen a konfliktustűrő képes-sége, hogyan kezeli a vállalaton belüli ellentéteket?



- Konfliktusok egy ilyen nagy vállalati rendszeren belül mindig vannak, de úgy gondolom, jól tűröm a konfliktushelyzeteket. A munkahelyen nem szabad türelmetlennek és idegesnek lenni, mert átragad a többi kollégára, és az nem jó. Ha én ideges vagyok, akkor ideges a közvetlen velem dolgozó húsz vezető is, akik a feszültséget továbbviszik beosztottjaik körébe. A végén az egész cégnél rossz hangulat alakul ki, ami nem viszi előbbre a dolgokat. Ezt én se vezetőként, se tulajdonosként nem engedhetem meg magamnak.



>> Az induláskori vezetői stábbal dolgozik ma is?



- Gyakorlatilag igen, különösebb súrlódás és problémák nélkül. Tudjuk, mit akarunk elérni, és hová akarunk eljutni. Például az idén láttuk, hogy jelentős költségcsökkentést kell elérni a társaság versenyképességének megőrzése érdekében. Lehet emiatt panaszkodni, sírni, miért nem segít az állam, de ettől függetlenül a magunk részéről mindent meg kell tenni, hogy a nyugat-európai költségszintre lemenjünk. Egy esetleges támogatás akkor nyújt valóban segítséget, ha a cég az állami beavatkozástól függetlenül, azonnal reagál a piaci változásokra, kihívásokra.



>> Milyen költségszinten dolgozik jelenleg az üzem?



- Megközelítettük a nyugat-európai szintet. A tavalyi rossz nemzetközi piaci pozíció és erős forint kedvezőtlen hatásait le tudjuk dolgozni. A forint erősödése miatt 2002-ben az iparág valamennyi szereplője jelentős veszteség elviselésére kényszerült, nem volt lehetőség a nagyobb volumenű fejlesztésekre, pedig az EU-csatlakozás érdekében mindenképpen meg kell azokat időben valósítani. Tavaly olyan árfolyamot kellett a hazai exportőröknek elviselni, amit már az importőrök sem tartottak reálisnak, szemlesütve hozták be az áruikat, mert akkora nyereséget könyvelhettek el. A hazai ipar problémáját most sokan a magas bérköltségekre hárítják, és én ezzel nem értek egyet. Az egyetemet 1973-ban végeztem el, és azóta azt hallom, hogy magasak a hazai munkabérek. Közben nézem a statisztikát, és látom, hogy harminc év alatt a hazai és az európai bérek közötti különbségek mit sem változtak. Ha Európába megyünk, akkor a béreknek itt is növekedniük kell, mert semmivel nem teljesítünk rosszabbul a többi fejlett országnál. A bérek növelését mi nem tartjuk bűnnek, s ezen a területen a lehetőségeink szerint minden évben előbbre lépünk.



>> Pillanatnyilag mi a legnagyobb kihívás, milyen versenypályán fut a cég?



- Egy minimális termeléscsökkenéssel számolva szeretném, ha a Gallicoop Rt. az EU-ban 2006-2007-ben is ugyanolyan szépen és zökkenőmentesen működne, mint most. Nagy veszélyhelyzettel nem számolok. Teljes integrációban dolgozunk, ami egyfajta védettséget jelent. A takarmány-előállítástól a keltetésen át az előnevelés és a hizlalás fázisáig bezárólag minden egy kézben van. A vállalat a svájci normáknak is megfelel. Persze lesznek előre nem látható problémák, de ezeket meg fogjuk oldani.

>> Voltak-e nagy kudarcok az éle-

tében?



- Szerencsés ember vagyok, az igazi nagy kudarcok elkerültek. Látva a környezetet, a legfontosabb a jó egészségi állapot és a kiegyensúlyozott családi és baráti környezet. S aki kellő affinitással rendelkezik az élet dolgai iránt, vannak céljai, meg is tudja azokat valósítani.



>> A munkában milyen típus? Olyan, aki állandóan és megszállottan dolgozik, vagy néha lazítani is képes, hogy később újult erővel oldja meg a feladatokat?



- Ha eredményt akartam elérni, nekem mindig menni kellett a dolgaim után. Soha nem esett az ölembe semmi, így az eredményeim többnyire izzadságszagúak voltak, de elértem őket. Van, akinek könnyebb célt érni, van, akinek nehezebb. Én az utóbbiak közé tartozom. Ennek ellenére elégedett vagyok, jól érzem magam a bőrömben.