A fájdalmak csillapíthatók
Minden második ember nem hisz a krónikus fájdalmak csillapításában, derült ki a Magyar Rákellenes Liga felméréséből. Pedig a korszerű medicinák segítségével a fájdalom 70-80 százalékban csillapítható. Elsősorban a daganatos betegek súlyos fájdalmainak csillapítása érdekében szervezett tudományos továbbképző sorozatot a liga, a tavalyi siker után az idén folytatódik a program.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1986-ban készítette el ajánlását a korszerű fájdalomcsillapításra, aminek lényege: a lehető legrövidebb időn belül fájdalommentessé tenni a szenvedő betegek életét. E szerint a beteg 3-4 napon belül fájdalommentessé válhat aszerint, hogy az e célra alkalmazott terápiák közül számára melyik bizonyul hatásosnak.
A liga felmérése azért hozhatott viszonylag rossz eredményt, mert a betegek nem alkalmazták megfelelően a fájdalomcsillapítókat. Él továbbá az a tévhit is, hogy az erős fájdalomcsillapítók kábító hatásúak, s aki használja azokat, elveszíti a beszámíthatóságát. Az említett felmérésből az is kiderül, hogy nemcsak a páciensek, de hozzátartozóik is idegenkednek a kábító fájdalomcsillapítók alkalmazásától, sokan azt gondolják, azokat csak a végstádiumban lévő betegeknél alkalmazzák.
Egyébként a páciensek közel 72 százaléka fordul azonnal orvosához a fájdalma miatt, további 15 százalékuk hetek múlva. Később azonban a krónikus fájdalmakat viselők nem panaszkodnak. Ez lehet az oka, hogy magukba fordulásuk miatt depressziósoknak tűnnek, ingerlékennyé, nehezen kezelhetővé válnak.
Pedig akik ismerik a fájdalomcsillapítókat, tudják, hogy azok nem kábítószerként, hanem egészen másként hatnak a fájdalommal küszködő szervezetben - állítja Telekes András, az Országos Onkológiai Intézet főorvosa. Vallja: az onkológiával foglalkozó orvosok számára a fájdalomcsillapítás azt jelenti, hogy azokon is tudnak segíteni, akiket nem tudnak meggyógyítani.
A korszerű fájdalomcsillapító tabletták, kapszulák és a pár éve az év gyógyszere díjat nyert fájdalomcsillapító tapasz már azt is lehetővé teszi, hogy a beteg ne szoruljon másokra a fájdalomcsillapító injekció beadása végett. A továbbképző tanfolyamok mellett a Magyar Rákellenes Liga könyvet adott ki a fájdalomcsillapításról, amely a hatóanyagokról, a gyógyszerek használatáról szól, amit a liga központjában lehet igényelni. (VG)


