A gyenge dollár erősen sújtja az exportőröket
Az egyre olcsóbb a dollár jól jön ugyan a magyar importőröknek, de az ilyen elszámolású gyógyszer- és húsipari exportőröket gyakran kényszerlépésekre készteti. A magyar külkereskedelem több mint kétharmada euróban bonyolódik le, dollárban fizetnek azonban a magyar cégek az olyan fontos nyersanyagokért, mint a kőolaj és a földgáz. A Mol Rt. sorozatos benzinár-csökkentéseiben nemcsak a kőolaj nemzetközi árának jelentős mérséklődése játszik szerepet, hanem az is, hogy a dollárban kifejezett ár forintra átszámolva még olcsóbb lett. Az sem meglepő, hogy a földgáz magyarországi ára, amely tavaly még mintegy 40 százalékkal elmaradt a világpiaci szinttől, a nyárra tervezett szerény emeléssel akár elérheti a világpiaci értéket.
Az exportőrök viszont megsínylik a dollár mélyrepülését. Főleg az észak-amerikai piacokra, illetve a kelet-európai és ázsiai országokba szállító gyógyszergyáraknak fáj, hogy ilyen gyenge a dollár, erős az euró és a forint - mondta Hegedűs Péter, az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnöke. A vezető azonban nem tart attól, hogy a kamarához tartozó vállalatok zömét számottevően befolyásolná a dollár árfolyama, hiszen - mint utalt rá - a legtöbb multinacionális vállalat eleve regionális exportra hozta létre itteni egységét, s ott már régen euróban számolnak el.
A Richter Gedeon Rt. határidős ügyletekkel védi ki a forint árfolyam-alakulásának kedvezőtlen hatásait. A gyógyszeripari vállalat az idei évre vonatkozóan már kötött kisebb forint/euró határidős ügyleteket, és kisebb forint/dollár pozíciókkal is rendelkezik az első kilenc hónapra, ám további konkrétumokat a ma napvilágot látó első negyedéves gyorsjelentésében ígér a társaság. Beke Zsuzsa sajtó-pr igazgató annyit fűzött hozzá, hogy a Richter folyamatosan figyelte a dollár árfolyam-alakulását. A Richter következetes határidős politikája az elmúlt évben hozta az eredményt: a határidős devizapozíciókon 3,159 milliárd forint nem realizált nyereség képződött, miután a 2001. decemberi 1,9 milliárdos tételhez tavaly egy 1,241 milliárdos tevődött hozzá.
Az Egis Rt. jelenleg 6 millió euró/hó nyitott devizapozíciókkal rendelkezik, amelyek szeptember végéig tartanak - mondta kérdésünkre Marosffy László vezérigazgató-helyettes. Hozzátéve: a határidős ügyletekkel a - 80 százalékban dollárkitettségű - export 50-70 százalékát szokták fedezni. A dollár elmúlt időszakbeli árfolyamzuhanásának egy részét ezzel ki is tudták védeni, ám kérdés, hogy a mostani trend mennyire lesz hosszú távú. Ha csak átmeneti beszakadásról van szó, akkor az nem jelent gondot, ám ha több hónapig elhúzódik, az már mérsékli az Egis védettségi szintjét. A gyógyszeripari társaság március 13-án teszi közzé második pénzügyi negyedévének számait, így kérdés, hogy az első negyedévben fedezeti ügyleteken elért 167 milliós nyereségét követően hogyan alakult a következő három hónap.
Az észak-amerikai piacra szállító hazai járműgyártók közül a NABI Rt. társasági igazgatója, Érsek Ákos úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a cég ideiglenesen a határidős fedezeti ügyletekkel igyekszik megőrizni anyagi egyensúlyát, s amint az április 29-i gyorsjelentésben is közzétették, január elseje óta van hatályban a szintén ideiglenes bérbefagyasztás.
Az első negyedévben megkezdett költségcsökkentési programtól pedig azt várja a társaság, hogy jövőre 1,5 millió dolláros megtakarítást érnek el, az idén pedig ennek időarányos részére számít a NABI Rt.
A Rába Rt. is fedezeti üzletekkel operál az árfolyamkockázat mérséklésére, így ez évben már nem érinti jelentős mértékben a társaságot a dollár árfolyamának elmozdulása - mondta a holding pénzügyi vezetőhelyettese, Horváth Gábor.
A dollár folyamatos gyengülése nehéz helyzetbe hozta a Forte Rt.-t is. Az árfolyamváltozás miatt a cég százmillió forintos veszteséggel zárta a tavalyi évet, ezért az idén kénytelen egy 30 százalékos létszámleépítést végrehajtani. A váci, magyar magántulajdonban lévő társaság korábban 55 országba exportálta termékeit, s mintegy hatmillió dollár értékű kivitelt bonyolított le évente. Az idén dollár alapú szerződéseit igyekszik euró alapúra áttenni, a tárgyalások egy része már sikerrel járt. Akadnak azonban olyan vevők, amelyek ragaszkodnak a dollárelszámoláshoz, ezért a cég szelektálja piacait, s elsősorban a fejlett országokra koncentrál - tudtuk meg Kozsik László vezérigazgatótól.
Egy bizonyos értékhatárig nem érheti nagy meglepetés a céget a dollár gyengülése miatt, mert az idei üzleti terv készítésekor ennek esetleges bekövetkeztével eleve számoltak - mondta érdeklődésünkre Furár György, a Mezőgép Rt. pénzügyi igazgatója. Az orosházi cégnél ugyanis a tavalyi tapasztalatokat figyelembe véve 2003-ra erős forinttal kalkuláltak. Tavaly a cég 16,46 milliárd forintos bevételéből mintegy 2,3 milliárd forint volt a dollár alapú export, ezzel szemben az import 0,6 milliárd. A cégnél erre az évre 19 milliárdos bevétellel, ebből összesen 2,5 milliárd exporttal és 1,2 milliárdos külföldi beszerzéssel számolnak.
A dollár újabb gyengélkedése két ok miatt különösen hátrányos a húsiparra - mondta Jankó Ferenc, a Hússzövetség elnöke, a kiskunfélegyházi Hungary Meat Kft. vezérigazgatója. Egyrészt az utóbbi időben tovább csökkentek az értékesítési árak, másrészt a feldolgozóipar termékeinek jelentős részét a dollár alapú ázsiai piacon értékesíti, s bevétele így egyre kevesebb. Szerencsére az euróban fizető európai piac konszolidáltabb, a dollárüzleteket azonban nem lehet a stabilabb, magasabb értékű uniós fizetőeszközre átirányítani. Az évi 10 milliárd forint árbevételű Hungary Meat Kft. bevételének 70-80 százaléka exportból származik, és ennek a fele, vagyis mintegy 3,5-4 milliárd forint a most rosszul fizető dolláros piac.


