BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Matáv ötmilliót fizet a DataNetnek

A hírközlési döntőbizottság (hdb) felhívta a Matáv Rt. bankszámláját vezető Kereskedelmi és Hitelbankot, hogy a GTS-DataNet Kft. részére a 2002. január 1-jétől 2002. október 10-ig terjedő időre járó 5 054 529 forintot utalja át a Matáv számlájáról a GTS-DataNet ugyane banknál vezetett számlájára.

A hdb lapunkhoz eljuttatott közleménye kiemeli, hogy a végrehajtó határozat ellen nincs helye fellebbezésnek, az esetleges végrehajtási kifogásról a testület legkésőbb nyolc napon belül határozattal dönthet. A hdb tavaly júniusban kötelezte a Matávot, hogy nyolc napon belül utalja át az internetszolgáltató GTS-DataNetnek az internetdíj-megosztásból a céget megillető díjat, mivel a telefontársaság visszatartotta a kiszámított díj 4 százalékát beszedési kockázat címén.

Emlékezetes, hogy 2001. december 23-án jelent meg a kormányrendelet, amelyik kimondta, hogy az internetszolgáltatás távbeszélő-hálózaton keresztül történő eléréséért az előfizetőknek felszámított percdíjakból az internetszolgáltatót illeti meg a nappali órák után a felszámított díj 30, csúcsidőn kívül pedig 10 százaléka.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.