BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A regionális piacra is betör a CSA

Erősíteni szeretné regionális piaci pozícióit a CSA. A cseh állami légitársaság fölvásárolná a magyar charter repülős piac negyven százalékát birtokló Travel Service Kft. anyacégének felét, és diszkont-légitársaságot hozna létre. A flotta egyesítése különösen a dél-európai járatoknál egyengetné az új vállalat útját.

Új, diszkont-légitársaság létrehozását fontolgatja az állami kézen lévő CSA. A cég előrehaladott tárgyalásokat folytat a magyar piacon - a Travel Service Kft. révén - jelen lévő Travel Service (TS) charterutakat szervező céggel. A jelek szerint a 35 gépből álló flottát fenntartó CSA megvenné a hét repülőgépet üzemeltető TS részvényeinek ötven százalékát. Mindez befolyásolhatja a Malév regionális piaci pozícióit. A tavaly megalapított Malév Express (ME) ugyanis szintén a közép- és dél-európai piacon szeretne erős állásokat kialakítani. Ennek érdekében az idén három új járatot is indított a ME, legutóbb Splitbe, a közeljövőben pedig Krakkóba, a nyár közepén pedig Genfbe.

A CSA vezetőinek sztrájkkal is szembe kell néznie, ha egy héten belül nem tudnak megegyezni a pilóták fizetésének jelentős növeléséről. A légi sofőrök azt követelik, hogy a SkyTeam-tag CSA-nál is a nemzetközi légi szövetségben elfogadott átlag körüli javadalmazás legyen. A SkyTeamben az Air France-nál 150 ezer, a Delta Air Linesnál 190 ezer, az AeroMexicónál pedig 140 ezer dollárt keresnek évente, míg a CSA-nál csak 30-35 ezret.

A CSA szinte kivételnek számít a közép-európai légi piacon azzal, hogy tavaly megkétszerezte nettó nyereségét. A társaság annak ellenére teljesített ilyen kiválóan, hogy a 2001-es nagy prágai árvíz után átmenetileg visszaesett a turistaforgalom, továbbá a légi közlekedés általános válsága és a növekvő terrorveszély miatt világszerte csökkent a légiutazások száma. Szakértők szerint a CSA azt is jól kihasználta, hogy a kiinduló központjának számító prágai repülőtéren több éve jóval kevesebbet kell fizetnie a különböző szolgáltatásokért, mint más cégeknek. A CSA-t várhatóan jövőre vagy 2005-ben akarja magánkézbe adni a cseh állami privatizációs hivatal.

A Travel Service Kft.-t 2001-ben alapította a cseh Ivan Breznen és Réthy Sándor. A kft. tagjai ez év februárjáig a két üzletember által létrehozott Destination Utazásszervező és Szolgáltató Kft., a cseh Travel Service AS mint anyavállalat és a Girotek Pénzügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Asz idén februárban a cseh tagvállalat kivásárolta a Girotek Kft. részesedését, így a TS AS most 90 százalékban tulajdonosa a magyar TS Kft.-nek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.