Álvita a mikrós internet körül
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) rendelete a vezeték nélküli internetszolgáltatáshoz szükséges berendezések bejelentési kötelezettségét és nem a szolgáltatást szabályozza - mondta érdeklődésünkre a felügyelő hatóság szakembere. Eddig a mikrohullámon, egészen pontosan 2,4 gigahertzen szolgáltató cégek úgy értelmezték az áprilistól életbe lépett szabályozást, hogy egy meghatározott, igen kis teljesítmény felett eszközeik már nem működhetnek. Ezzel szemben a rendeletben meghatározott teljesítmény feletti berendezésekkel is lehet szolgáltatni, csak azokat a korábbi gyakorlattal ellentétben be kell jelenteni.
Az új rendelet értelmezési vitájának tétje az volt, hogy egy-egy kisebb cég mennyi berendezéssel, mekkora beruházással tud egy-egy adott területen - telefonvonal és kábeltévés hálózat nélkül - internetszolgáltatást nyújtani.
Slyuch András elmondta, az új szabályozásra az európai uniós harmonizáció miatt is szükség volt. Ugyanakkor nagyobb rendet teremthet a kérdéses mikrohullámú frekvenciasávban. Ez a 2,4 gigahertzes tartomány szabadon használható, viszont ha egy adott körzetben sok társaság egymással párhuzamosan nyújt rajta szolgáltatást, akkor az a minőség rovására mehet.


