BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Advent megvette a Danubius Rádiót

Megvásárolta a Danubius Rádiót az Advent International, a kockázati tőkeszektor egyik meghatározó szereplője. A társaság 100 százalékos tulajdonrészt szerzett a rádióban - nyilatkozta a Világgazdaságnak Tóth Zoltán, az Advent International Kft. ügyvezető igazgatója. A tranzakció értéke 30 millió euró.

Tóth Zoltán a vételt a Danubius Rádió piaci értékével, stabil pozíciójával indokolta. Mint mondta: a versenypozíciót tekintve kiemelten fontosnak tartják, hogy a Danubius évek óta a leghallgatottabb rádió. Hangsúlyozta: hosszú távon számolnak a adóval, és újabb befektetéseket is terveznek a közeljövőben.

Közölte azt is: a Danubius tavaly a heti átlagos hallgatottsági adatokat tekintve 33 százalékos részesedést ér el, amely a rádiónak 3,5 milliárd forint árbevételt generált; az EU-csatlakozással pedig tovább nőhet a magyar reklámpiac, és ezen belül a rádiók részesedése is emelkedni fog. Az adó a Mediagnozis adatai alapján a magyar reklámtortából 5-7 százalékos részt kihasító piacon 40 százalékos részesedéssel bír.

A korábbi tulajdonos, az adót üzemeltető Országos Kereskedelmi Rádió Rt.-ben 65 százalékos részesedéssel bíró Great West Radio (GWR) Group Plc. ezzel a tranzakcióval a salzburgi rádió kivételével minden Nagy-Britannián kívüli részesedését eladta.

A befektetés Magyarországon az első nyugat-európai típusú strukturált kivásárlás, és az idei év eddigi legnagyobb hazai kockázati tőkebefektetése is. A tranzakcióhoz a társaság hitelfinanszírozást vett igénybe a Mezzanine Management Central Europe-tól. A több mint 10 milliárd eurós értékűre becsült Advent International számos médiabefektetést is végrehajtott már Európában. Lengyelországban a RádioZetben is tulajdonrészt szerzett, és részesedéssel bír a német Primacom kábeltelevíziós hálózatban is. A cég Magyarországon eddig az Elenderbe, az Euronetbe, a Synergonba és a Hajdú-Bétbe fektetett be.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.