Az RWE tovább terjeszkedne
Németország második legnagyobb közszolgáltatója, az RWE AG működési nyeresége az első negyedévben az előzetes várakozásokat jóval meghaladó mértékben, 33 százalékkal nőtt - tette közzé a cég vezetése Essenben. A növekedésben nemcsak a három új szerzemény, a brit Innogy, a cseh Transgas és az amerikai American Water Works játszott fontos szerepet, erőteljesen bővült a konszern alaptevékenységébe tartozó áramszolgáltatás is, a hideg tél pedig a gázüzletágat lendítette fel.
Ugyanakkor a felvásárlásokkal kapcsolatos kiadások és a goodwill amortizáció levonása utáni profit a várakozásoknak megfelelően csökkent. Ellentétben legnagyobb otthoni versenytársával, az E.Onnal, amely az áram- és a gázszolgáltatásra koncentrál, az RWE globális multifunkcionális szolgáltatóvá kíván válni, s ezért 30 milliárd eurót költött vállalatok felvásárlására. A folyamatnak azonban még nincs vége, a vételi listán szerepel többek között a szénerőművet üzemeltető Steag, a legnagyobb vízszolgáltató, a Gelsenwasser és a keletnémet VNG gázszolgáltató.
Terjeszkedése miatt ugyanakkor az RWE az egyik leginkább eladósodott európai szolgáltatóvá vált, alig másfél év leforgása alatt 1,1 milliárd euróról 25 milliárdra nőtt az adóssága. Mindezeket figyelembe véve az RWE vezetése bizakodó, terveik szerint az idei év egészében két számjegyű lehet az üzemi eredmény növekedése, ugyanakkor a nettó eredmény 30 százalékos visszaesésére számítanak. Ezzel szemben a legfőbb rivális, az E.on kevésbé rózsás képet festett a jövőről. Ulrich Hartmann, az igazgatóság elnöke nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy az üzemi eredmény az idén várhatóan nem éri el a tavalyi szintet. Ennek egyik oka, hogy eladták a Degussa vegyipari konszernben lévő 46,5 százalékos részesedésüket, ugyanakkor a könyvelési átállás miatt a prognózisban még nem tudták figyelembe venni a tavaly megvásárolt Ruhrgas hozzájárulását a konszern eredményéhez.
Bár anyagilag megengedhetné magának, a cég egyelőre nem tervez újabb akvizíciókat. Az USA-ban tavaly vették meg az LG&E szolgáltatót, s egyelőre nincsenek további konkrét vásárlási terveik.


