Cégsorok
Bizonytalanná vált a Digép helyzete
Tegnap járt le a csődmoratórium az öncsődöt jelentett Diósgyőri Ipari Parknál (DIP). A DIP-et működtető TFK-Projekt Kft. tulajdonosától, Ács Andrástól megtudtuk, hogy a hitelezőkkel nem sikerült megállapodni, az ipari park ellen felszámolási eljárás indulhat. A hitelezők hetvenöt százaléka ugyan elfogadta a tulajdonosok által kidolgozott válságtervet, de döntő szava volt a legnagyobbnak, az MFB-nek, melynek cenzúrabizottsága nemet mondott a megállapodásra. A felszámolási eljárás megindítása kedvezőtlenül befolyásolhatja a park területén működő két legnagyobb vállalkozást, a több mint ezer embert foglalkoztató Diósgyőri Gépgyár (Digép) két utódcégét is, hiszen kérdéses, hogy a felszámoló hogyan kezeli a veszteséges működést. A lejárt és köztartozások értéke 300 millió forint, a le nem járt adósságokkal együtt ez az öszszeg 1,2 milliárd forintra rúg. A válságterv szerint a kishitelezőknek 180 napon belül kifizették volna a tartozás 15 százalékát, míg a nagyhitelezők tulajdonrészt kaptak volna a DIP-ben. (VG)
Saubermacher-központ Nagykanizsán
Ausztria vezető hulladékgazdálkodási vállalata, a Saubermacher AG. A cég 350 millió forint költséggel épülő közép-európai központjának alapkövét hétfőn rakták le Nagykanizsa északkeleti szélén, amely egyben a cég stratégiai tervező-szervező bázisa is lesz. A minden műszaki, környezetvédelmi igényt kielégítő regionális központot október végére adják át. Az 1,4 hektáros ingatlanon többek között 1500 négyzetméter területű jármű- és konténerállomás, 600 négyzetméteres karbantartó és gépszín, veszélyes háztartási hulladékok ugyanekkora átmeneti tárolója, valamint iroda- és szociális épület kap helyet. (MTI)
Elővárosi kocsikat gyárt a Bombardier
Elkészült a századik felújított vasúti kocsi tegnap a Bombardier Transportation dunakeszi üzemében. Az EU-konform kocsikat a MÁV az elővárosi forgalomban közlekedteti. A dunakeszi üzem a MÁV-tól 2001-ben nyerte el a 136 vasúti kocsi felújítását, a szerződés összértéke 10,3 milliárd forint. Egy-egy vasúti kocsi felújítása mintegy 80 millió forintba kerül, a munkálatok az év végére befejeződnek. A Bombardier Transportation többségi tulajdonában lévő dunakeszi cég tavaly 8,3 milliárd forintos forgalmat bonyolított le, az idén 15 milliárd forintos árbevételre számít. A jelentős növekedés elsősorban az export bővülésének köszönhető. Görög megrendelésre 79 kocsit gyárt a cég, s 42-t felújít. (VG)
Ismét nyereséges a BA
A működési költségek csökkentésének köszönhetően nyereséggel zárta a márciussal végződött pénzügyi évet a brit légitársaság. Sok versenytársával ellentétben a British Airways (BA) 135 millió font sterling adó előtti nyereséget ért el az előző évi 200 millió fontos veszteséget követően. A csoport működési eredménye 295 millió font lett, az egy évvel korábbi 110 milliós veszteség után, miközben az árbevétel 7,8 százalékkal, 7,688 milliárd fontra csökkent 8,34 milliárdról. A BA több jelentős stratégiai fejlesztést hajtott végre az elmúlt üzleti évben. Az egyik legfontosabb ezek közül az American Airlinesszal közösen üzemeltetett járatokra kapott elvi jóváhagyás. (VG)
Vietnami metróépítésben a Siemens
A Siemens szeretne részt venni Vietnam első metróvonalának kiépítésében. Az ezzel kapcsolatos szándéknyilatkozatot a napokban írta alá a német konszern vezérigazgatója és Ho Si Minh-város polgármestere Gerhard Schröder kancellár Hanoiban tett látogatása kapcsán - számol be a Reuters. A metrót Ho Si Minh-város építteti mintegy 20 kilométer hosszúságban, a beruházás költsége 600-800 millió dollár körüli. (VG)
Csehországban tárgyal a Hyundai
Egy autógyár építésének lehetőségeiről tárgyaltak a Hyundai Motor képviselői helyi alkatrész-beszállítókkal és kormányhivatalnokokkal Ostravában - adta hírül az Automotive News Europe. A dél-koreai cég a tulajdonában lévő KIA márka számára keres megfelelő helyet Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon. (DK)
Az AUA-csoportnak is ártott a járvány
Nem hagyta érintetlenül a tüdőgyulladás-járvány az Austrian Airlines-csoportot sem. A társaság tegnap közölte, hogy áprilisban az utasok száma az előző év áprilisához képest 7,8 százalékkal csökkent. A menetrendszerű járatokon az utasforgalom 12,8 százalékkal fogyatkozott meg, de a charterjáratokon 29,2 százalékos volt a növekedés. (Reuters)
Rekordbírság a WorldComnak
Félmilliárd dolláros bírságot szabott ki a könyvelési visszaélések miatt csődbe jutott WorldCom távközlési óriás vállalatra az amerikai tőkepiaci felügyelet (SEC). A csalás során a társaság 11 milliárd dollárral növelte valótlanul profitját. Az ennek arányában megállapított bírság eredendően másfél milliárdot tett ki, ezt azonban az igen válságos pénzügyi helyzetre való hivatkozással a felügyelet végül harmadára mérsékelte. Az összeg így is minden idők legnagyobb ilyen természetű bírságának számít az Egyesült Államokban. (Bloomberg)


