BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cégsorok

Szolgáltatásfejlesztés a MÁV-nál

Korszerűsíti helyfoglalási rendszerét a MÁV Rt. A vasúttársaság a jelenlegi rendszer helyett híváskezelő központon keresztül kezeli majd a helyfoglalási igényeket. Első lépésként értékelik a jegyfoglalásra megadott 39 telefonszám napi forgalmát, ennek alapján műszaki-technikai és gazdasági elemzést készítenek, s ezt követően pályázatot írnak ki külső szállító számára a mai rendszert kiváltó technológia megvalósítására. Bővül az intercity-szolgáltatás, 2003. december közepétől Miskolc és Budapest között is közlekedik majd intercity vonat. (VG)



Ismét tiltakoznak az alternatív telefoncégek

A legkonzervatívabb várakozásokat is alulmúlja annak az úgynevezett referencia-összekapcsolási ajánlatnak a tartalma, amelyet a Matáv nyújtott be és a hírközlési döntőbizottság elfogadott - állítja a vezető magyar távközlési társasággal szembeni versenyre törekvő három, úgynevezett alternatív cég. A PanTel Rt., a GTS-DataNet Kft. és az eTel Magyarország Kft. szerint az előzetes várakozásokkal szemben a gyakorlatban szinte semmilyen csökkenést nem hoz a végfelhasználói árakban ez a lépés. A telefontársaságok hálózatainak egymáshoz kapcsolását pénzügyi és technikai oldalról szabályozó ajánlatban elfogadott percdíjak 8-24 százalékkal csökkentek úgy, hogy az új szolgáltatók által leginkább előnyben részesített regionális összekapcsolások esetén ez a csökkenés mindössze 8-12 százalékos. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.