BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

cégsorok

Egymást venné meg a BA és a Virgin

Egymás felvásárlására törekszik a két legnagyobb brit légitársaság. A British Airways (BA) igazgatótanácsi tagjait a héten felkérik: vázoljanak fel terveket a legnagyobb hazai vetélytárs, a Sir Richard Branson által alapított Virgin Atlantic (VA) megvételére. A BA állítólag azért kezdett az akcióhoz, mert a VA megnyerte egy légitársasági befektetésekre szakosodott amerikai alap támogatását a BA felvásárlásához. (Sunday Times)



Itt a fapados mozi, az EasyCinema

Népszerű üzleti modell lehet a fapados légitársaságoké, mert a hét végétől már a mozik között is megnyílt az első, filléres jegyeket és szerény körülményeket kínáló filmszínház. A jegyek 20 pennytől (70 forint) indulnak. A mozit, amely a Londontól északnyugatra fekvő Milton Keynesben működik, ugyanaz a brit-ciprusi vállalkozó alapította, aki a legnagyobb európai olcsó légitársaságot, az EasyJetet is létrehozta. A mozit a repülős cég mintájára EasyCinemának keresztelték. Stelios Haji-Ioannu, az EasyJet és az EasyCinema alapítója azt mondta: ha az ötlet sikeresnek bizonyul, a fapados mozit hálózattá fejleszti. (Reuters)



Egyharmadnyi alkalmazottat elküld a Swiss

A Swiss International Air Lines légitársaság 3 ezer főt elbocsát 9 ezer alkalmazottjából, és további megszorításokra készül - értesült a Sonntags Zeitung svájci vasárnapi lap. A nagyobb távolságú járatain repülő gépei számát 29-ről 18-ra, a középtávú repülésekhez használt Airbus flottát 25-ről ugyancsak 18-ra vágná vissza, és közben a helyi kisebb utazásokhoz használt 30 darabos gépparkját is harmadával megkurtítaná. (Financial Times)



Bezár a nyíregyházi Nutricia-üzem

Már csak hat hétig termel a Nutricia Kereskedőház Rt. nyíregyházi üzeme, mert a tulajdonos bezárja a gyárat és elküld 144 dolgozót. Ezek közül mindössze 35 főnek adnának munkát más kelet-magyarországi egységekben. A társaság azzal indokolja mostani lépését, hogy így javulhat a cég versenyképessége az erősödő hazai és uniós piacon. (RTL Klub)



Ismét beindul a termelés a DAM-nál

Ígéretet kapott a Diósgyőri Acélművek a CIB Banktól, hogy biztosítja a termeléshez feltétlenül szükséges havi kétmilliárd forintot. Ezt az ígéretet írásos szerződés formájában rögzítik, várhatóan ezen a héten. A tervek szerint a diósgyőri üzem termelése a hét második felében újraindulhat. (RTL Klub)



Csehországban terjeszkedik a Prokom

A lengyel Prokom információs technológiai vállalat és partnerei csütörtökön bejelentették, hogy 57,6 millió dollárért megveszik a cseh PVT számítógéprendszer-integrátor 96,5 százalékát. Közép-Európa legnagyobb információs technológiai cége, a Prokom 15 millió dollárt áll a vételárból, ezzel 25 százalékot szerez a PVT részvényeiből, és megkapja a vezetési jogot is a cseh cég fő, információs technológiai üzletágában. (Reuters)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.