BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fellélegezhetnek az acélgyárak?

Az acélpiaci élénkülés eredményeként fellélegezhetnek az acélgyártók, biztatóan alakultak első negyedéves számaik. Növekszik a felhasználás, különösen Kínában, de az USA-ban és Európában szintén. Fellendülést várnak a Dunaferr-csoportnál is.

Az acélkereslet élénkülésének köszönhetően több mint kétszeresére nőtt a német ThyssenKrupp nyeresége üzleti éve márciussal zárult második negyedében. A világ legnagyobb acélgyártójának adózás előtti nyeresége 250 millió euró volt, 160 százalékkal több az egy évvel korábbi 96 milliónál. A társaság közlése szerint arra számítanak, hogy az év hátralevő részében tovább tudják növelni profitjukat.

A ThyssenKrupp elsősorban az acél drágulásának köszönheti a jó eredményeket, miután az árak a tavalyi első negyedévben majdnem történelmi mélypontra estek. A társaság tizenkét hónap alatt négyszer emelte árait. Az áremelkedés elsősorban annak tulajdonítható, hogy nőttek a kínai megrendelések, a gyártók kellő önmérsékletet tanúsítottak, s az Európai Unió tavaly importkorlátozást rendelt el az uniós piac védelmében.

A német acélipari konszern beszámolója szerint a gyárak majdnem teljes kapacitással dolgoztak az év első három hónapjában, amikor a termelés kilenc százalékkal nőtt világszerte. A leginkább Kínában bővült a piac, de növekedés volt az USA-ban és Európában is.

Ennek megfelelően hasonló fejleményekről számoltak be a nagy amerikai acélgyárak is: a United Steelnél csökkent az első negyedévi veszteség, s európai cége is jobban teljesített. A töb-bieknél is bővül a kapacitás, az International Steel Group újraindította termelését az LTV Steel üzemeiben, a Nucor Corp. a Trico Steel megvásárlása révén növelte kapacitását.

Érzik a változást a Dunaferr-csoportnál is. A társaság kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, Suri József az acélgyártók és -építők május 8-9-i konferenciáján elmondta: az évi másfél millió tonna acélterméket kibocsátó Dunaferrnél folyó átalakulásnak kedvezett, hogy az elmúlt időszakban a piac felmenő ágban volt. Ám már az elmúlt év végén, a 2003-as terv készítésénél látható volt, hogy a növekedés az év második felében meg fog állni, a piac ugyanis megtorpant. Mint a társaság saját lapjában olvasható, a vezető a negyedik negyedévben ismét fellendülést vár. A csoport szerdai összevont igazgatósági és felügyelőbizottsági ülésén egyébként elhangzott, hogy a tervezett 644 milliós veszteséggel szemben 172 millió forint nyereséget mutatott fel a Dunaferr az első negyedévben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.