BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gap: sikerült az áttörés

Ismét felfelé ívelő szakaszába került az amerikai Gap. A világszerte kiterjedt üzlethálózattal rendelkező ruházati konszern komoly mértékben növelte árbevételét és nyereségét az idei üzleti év első negyedében.

A San Franciscó-i székhelyű társaság - amely a Banana Republic és Old Navy üzlethálózatot is működteti - két évtizedig folyamatosan bővítette hálózatát, s évről évre erőteljes növekedést tudott felmutatni. A nehézségek három évvel ezelőtt jelentkeztek a cégnél, mert a vásárlóknak már elege lett a vad színekből és vonalakból, és egyre több vásárlói panasz is érkezett, mert romlott az áruk minősége.

Tavaly szeptemberben új vezető került a vállalat élére, Millard Drexler személyében. Hivatalba lépése óta 40 százalékkal nőtt a társaság részvényeinek árfolyama, s az előző negyedévben ötszörösére emelkedett a nyereség, 16 százalékkal bővült az árbevétel, s 13 új üzletet nyitottak.

"Egyelőre nincs értesülésünk arról, hogy az amerikai hálózat Kelet-Európába, vagy akár Magyarországra készülne" - tájékoztatta a Világgazdaságot az USA budapesti nagykövetségének illetékese. Végh Csilla elmondta, hogy az amerikai textilipari vállalatok nem nagyon érdeklődnek a magyar piaci lehetőséget iránt: tavaly két cég jelentkezett, amely használt ruhákat akart Magyarországon eladni, de egyikből sem lett üzlet.

A Gapnak korábban volt magyarországi beszállítója is, a bajai Duna Kötöttárugyár, amelyet azonban tavaly felszámoltak. Ehhez az is hozzájárult, hogy amerikai vevőjénél tízmillió dollár árbevételtől esett el, a korábban kelendő zsebes pólók iránti kereslet erősen esett. Kevés eredményt hozott a racionalizálás és a nyugati piackeresés.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.