BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyenge évkezdet, jó kilátások a Holcimnál

A vártnál erőteljesebben, 87 százalékkal csökkent az idei év első negyedében a svájci Holcim nyeresége. A világ második legnagyobb cementipari konszernje elsősorban a dollár gyengülésével, szezonális okokkal, illetve a Swiss International Air Linesban lévő részesedésének leírásával magyarázza ezt. Az elkedvetlenítő első negyedévi adatok ellenére a társaság tartja magát az idei évre szóló terveihez. Az év egészében növekedésre számítanak a nyereséget illetően, s várhatóan változatlan osztalékot fizetnek majd. A Holcim tavaly még 38 százalékos csökkenést volt kénytelen elkönyvelni nettó nyereségében az egyszeri rendkívüli kiadások miatt. Ezek a rendkívüli kiadások azonban a társaság átszervezését szolgálták. A konszern vezérigazgatója arra számít, hogy a működési nyereség az idén jelentősen javulhat. A Holcim Magyarországon két cementgyárat (Lábatlan és Hejőcsaba), hét saját betonüzemet működtet, s tizenhét beton- és kavicsüzemben van érdekeltsége. A Holcim Hungária Cementipari Rt. 636 dolgozót foglalkoztat, 2001-ben a cég (fehér cement nélkül, azt importból szerzik be) több mint 1,2 millió tonna cementet értékesített.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.