BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ki vagyok én?

Időről időre egy-egy vezetőnek nem árt önvizsgálatot tartania, amellyel eldöntheti, milyen típushoz tartozik: menedzser-e vagy vezető, a szó legszorosabb értelmében. A kérdés megválaszolása, kiváltképpen az azt megelőző folyamat sokat segíthet abban, hogy tisztába kerüljünk önmagunk adottságaival. Ha pedig legalább többé-kevésbé tudjuk, hogyan irányítunk, munkánkat is jobban végezhetjük, és persze sikeresebbek is lehetünk.

Többfajta módszer, teszt, szempontrendszer létezik. Egy ilyen gyors önvizsgálat végezhető el a myworldroom internetes honlapon közhírré tettek segítségével. Az összeállítás külön listán hozza le a menedzser, illetve a vezető típusú emberekre jellemző gondolkodási és viselkedési módokat, miközben hangsúlyozza: a két típus igencsak eltér egymástól. Amit egyébként az értelmező szótárakban fellelhető meghatározások is mutatnak. Az Oxford (angol nyelvű) szótár definíciója szerint ugyanis a menedzser "olyan ember, aki ellenőrzése alatt tartja és vezényli az üzletet". Ugyanakkor a vezető "az az ember, aki úgy éri el, hogy mások vele tartsanak, hogy meggyőzéssel és érvekkel vezeti őket, mutatja számukra az utat".

Egy további idézettel pontosítja a kettő közötti differenciát az internetes honlapon megjelent összeállítás. "A vezetést gyakran összetévesztik más dolgokkal, különösképpen a menedzseléssel. A vezetés a vízió, az ötletek, az irány körül forog, s inkább mások inspirálását jelenti bizonyos irányok, célok felé, mintsem a mindennapi gyakorlatba ültetést. Senki nem tud vezetni mindaddig, amíg nem képes irányt szabni mások képességeinek is. A vezetőnek inspirálnia kell embereket egy-egy munka elvégzésére, nem pedig terror alatt tartani őket az elvégezendő teendők listájával. Ez utóbbi már nem vezetési, hanem menedzseri irányítás."

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.