BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kormányzati pályán a szoftverpiaci verseny

Európában a kormányzati szektorba terelődött a harc a megrendelésekért a Microsoft és a nyílt forráskódú szoftverre, a Linuxra építő informatikai cégek között. Utóbbi, szabadon terjeszthető operációs rendszer részaránya egyes fejlett nyugat-európai országokban már meghaladja a 15-20 százalékot.

A korábbinál nagyobb kampányt indított a Microsoft a nyugat-európai kormányok meggyőzésére, hogy informatikai rendszereikben az amerikai szoftveróriás operációs rendszerét és ne a nyílt forráskódú, szabad szoftverként egyre jobban terjedő Linuxot válasszák - olvasható az International Herald Tribune-ben. Nyugat-Európa kormányai mostanában jelentős informatikai beruházásokat hajtanak végre, mivel 2005-re vállaltak kötelezettséget állampolgáraikkal szemben arra, hogy szolgáltatásaikat attól az időponttól kezdve interneten teszik elérhetővé.

A Linuxból üzletet csináló informatikai cégek, mint amilyen például a SuSE Linux, a szabad szoftvert az ügyfél igényeinek megfelelően testreszabják, va-

lamint ráépülő szolgáltatások nyújtásával foglalkoznak. Kezdetben az üzleti felhasználók

piacán igyekeztek versenyt támasztani a Microsoftnak, a cégek informatikai költésének látványos visszaesését követően a megrendelőkért folytatott küzdelem a kormányzati szektorra helyeződött át.

Az állami ügyfelek megtartása érdekében a jelentős árcsökkentésre is hajlandónak mutatkozott Microsoft más területen is törekszik eddigi részesedésének megtartására. Egyfelől olyan programot indított, amelyben kormányzati informatikai szakértőket minden eddiginél közelebb enged a windowsos szoftverek "gyökereihez". Az idén Nagy-Britannia, Oroszország és Kína vesz részt a szóban forgó programban.

Másfelől a Microsoft csatlakozott egy amerikai szoftveres lobbiszervezethez, amelynek Brüszszelben dolgozó szakértői erőteljesen igyekeznek megdolgozni a nyugat-európai kormányokat, hogy ne kötelezzék el magukat szabadon terjeszthető szoftverek iránt.

Márpedig a Linux terjedése, mindenekelőtt a kiszolgálógépeken futtatott operációs rendszerek piacán, megállíthatatlannak látszik. Felmérések szerint a világpiacon az utóbbi öt év alatt a nulláról 26 százalékra tornászta fel magát.

Ugyanitt a Microsoft részesedése tavaly 44 százalékos volt. Európában ugyanabban a piaci szegmensben a Windows szerver operációs rendszer részesedése 57 százalékot ért el, szemben a Linux 15, valamint a Unix rendszerek 17 százalékos arányával. Piackutatói várakozások szerint 2007-re a Windows a piac 50 százalékát, a Linux 33, a Unix 14 százalékát birtokolhatja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.