BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassan indulnak a hazai PC-programok

A Sulinet Expressz adókedvezményes számítógép-vásárlási programjának május 26-ra beharangozott indulása azt jelenti, hogy az Oktatási Minisztérium (OM) ettől az időponttól kezdve köti meg a forgalmazókkal az akció kereteit meghatározó szerződéseket - tájékoztatta lapunkat a szaktárca sajtóosztálya. Az OM szerint a jövő héten már valószínűleg kaphatóak lesznek az adókedvezményekre jogosító számítástechnikai eszközök.

A részletre vásárolt eszközöknél akár három évig is érvényesíteni lehet az adókedvezményt. Egy korábban kisebb hangsúlyt kapott kitétel szerint viszont csak egyszer csökkenthető az adó, legfeljebb 60 ezer forinttal, ha a számítógép teljes árát egyszerre kifizeti a jogosult.

A dolgozói PC-program januártól elérhető, de egyelőre csak az érdeklődés szintjén mozog. A program szerint a munkaadók gyorsított amortizációt alkalmazhatnak, és mentesülnek azoknak a számítógépeknek a közterhei alól, melyeket a munkavállalók otthonában telepítenek. A cégek azonban bizonytalanok a közterhek elhagyásának gyakorlati alkalmazását illetően, és az APEH, illetve a szaktárcák állásfoglalására várnak. Információink szerint az érintettek bevonásával mára tisztázódnak a részletek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.