Zöldmezős, 1,1 milliárd értékű beruházással műtrágyagyártó üzemet tervez a szolnoki Tiszamenti Vegyiművek (TVM) Rt. Az úgynevezett NPK komplex műtrágyát (nitrogén-foszfor-kálium) előállító gyár kapacitása évi 140 ezer tonna lesz - mondta lapunk érdeklődésére Deák Gábor vezérigazgató. A gépeket már megrendelték, a cég német és olasz technológiát vásárolt, az Olajterv készíti a terveket. A tender június 10-re készül el, azt követően június végéig választják majd ki a kivitelező cégeket, s a gyár ősszel már üzemelni fog.
A társaság saját erőből, illetve munkahelymegtartó támogatás segítségével valósítja meg a fejlesztést. A vezérigazgató hozzátette, hogy a korszerű, versenyképes áron értékesített új termék gyártásával hosszú távon biztosított lesz 320 alkalmazott foglalkoztatása.
Az új gyárban készített műtrágyát elsősorban a magyar piacon kívánják értékesíteni, de lehetőség lesz román, illetve délszláv exportra is. Deák Gábor emlékeztetett arra: az ország uniós csatlakozásával szükségszerű lesz, hogy a magyar műtrágya-felhasználás ugrásszerűen növekedjen.
Az EU-s támogatások hetven százalékát ugyanis a gabonatermelők kapják. A mezőgazdasági termelők a tonnánként 100 eurós garantált árat biztosító, 16,5 millió tonnás gabonakeretet csak akkor tudják kihasználni, ha növelik a hozamot és javítják a minőséget. Ehhez viszont arra van szükség, hogy a mainál érzékelhetően több műtrágyát használjanak fel. A gabonaértékesítés biztonsága, valamint a folyamatosan növekvő támogatás biztosította vásárlóerő alapozza meg a Bige Holding tulajdonában lévő cég új műtrágyagyárának építését.
A szolnoki társaság ugyanakkor átmenetileg szünetelteti a foszforsógyártó (a vegyület a mosószergyártás alapanyaga) üzem működését. Ennek oka, hogy az alapanyagként használt sárgafoszfor világpiaci ára mintegy 30-40 százalékkal emelkedett, s ezt a növekedést a vegyiművek az áraiban nem tudja érvényesíteni.
A foszforsavtermelés és -értékesítés gazdaságos, ezt a vállalat tovább folytatja. A foszforsógyártás ideiglenes szüneteltetése miatt a Tiszamenti Vegyiművek kénytelen volt ötven munkatársától megválni.
Deák Gábor hangsúlyozta, arra törekedtek, hogy a magasan kvalifikált, jó szakembereiket megtartsák, ami biztosítéka annak, hogy ha ismét kedvezően alakul a sárgafoszfor ára, újraindíthassák a termelést. Elsősorban a szerződéses foglalkoztatottaktól, a biztos elhelyezkedési lehetőséggel rendelkezőktól, valamint az idén nyugdíjba küldhető munkatársaktól váltak meg. A tényleges felmondás így 24 alkalmazottat érint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.